Kezdőlape-MobilityÍme, a Formula E hatodik szezonjának előzetes versenynaptára!

Íme, a Formula E hatodik szezonjának előzetes versenynaptára!

-

A tegnapi nap folyamán nyilvánosságra került a Formula E hatodik szezonjának versenynaptára.

Számos változás történt a tavalyi versenynaptárhoz képest. Az első és legfontosabb, hogy a következő szezon korábban veszi majd kezdetét az ideihez képest. Az évad november végén egy dupla fordulóval veszi majd kezdetét a szaúd-arábiai Ad Diriyahban és egy dupla fordulós londoni hétvégével fog majd véget érni július végén.

Még nem lehet tudni, hogy a szezon harmadik versenyét hol fogják megrendezni. Mivel egy decemberi dátumról van szó, ezért valószínűsíthető, hogy egy afrikai helyszínre fog majd ellátogatni az elektromos széria mezőnye. Az is benne van a pakliban, hogy a marokkói helyszíntől el kell búcsúznunk, ha nem ott rendezik majd meg a szezon harmadik versenyét. Az észak-afrikai ország már régóta szerepel a versenynaptárban, szóval igazán nagy kár lenne, ha tényleg kikerülne a pikszisből.

Anglia pár év kihagyás után fog majd visszatérni, új helyszínként pedig Dél-Korea fővárosa, Szöul került be a versenynaptárba. Kína ugyan bent maradt a naptárban, azonban még nem tudni, hogy melyik város fog majd otthont adni a versenynek. Az idei futamnak Sanya adott otthont.

Az eddigi versenyhelyszínek közül Svájcon kívül mindenkinek sikerült bent maradnia. Svájc két év után ugyanis távozik, az utolsó versenyt pedig pont a jövő héten rendezik majd meg Bernben.

A Formula E hatodik szezonjának előzetes versenynaptárát pedig itt láthatjátok:

 

Az egy csillaggal jelölt helyszíneken a pálya alaprajza még nem végleges, a dupla fordulós helyszínek pedig két csillaggal vannak jelölve.