Kezdőlape-MobilityNewey is szerepet vállal az Extreme E-ben

Newey is szerepet vállal az Extreme E-ben

-

A méltán elismert Forma-1-es tervező, Adrian Newey szerepet vállal majd az Extreme E egyik csapatánál.

A 60 éves szakember, aki egyébként az F1-es Red Bull csapat technikai vezetője,a Veloce csapatnál tevékenykedik majd.

Az Extreme E bajnokságban 12 csapat vesz majd részt egy-egy teljesen elektromos, összkerékmeghajtású SUV-val. A bajnokság 2021 februárjában indul majd Grönlandon.

„A bajnokság egy kivételes platform arra, hogy felhívjuk a figyelmet a Föld környezeti kihívásaira és a vezetés megváltozására.” – mondta Newey.

A Veloce csapat egyébként Newey mellett a tervező fiát Harrison Newey-t, valamint a kétszeres Formula E bajnok Jean-Eric Vergne-t is az öt társalapító egyikének nevezte meg.

„Azóta, hogy először találkoztam a koncepcióval, számomra egyértelmű volt, hogy részt kell vennem benne.” – mondta Vergne. „Együtt a többi társalapítóval, keményen dolgoztunk azon, hogy ez megtörténjen.”

A Veloce-n kívül az ABT és a HWA jelezte már részvételi szándékát a különleges bajnokságban.