KezdőlapFormula 1Vandoorne Formula E debütálása nem is alakulhatott volna rosszabbul

Vandoorne Formula E debütálása nem is alakulhatott volna rosszabbul

-

Egy felejthető 2018-as éven van túl Stoffel Vandoorne, melynek utolsó futama sem alakult jobban számára, mint az eddigiek. Csak épp az F1 után egy másik sorozatban versenyzett ezúttal a belga, hiszen a Formula E-ben debütált a Szaúd-Arábiában megrendezett szezonnyitón.

Vandoorne az idei szezonban ugye a Forma-1-ben versenyzett a McLarennél, ahonnan viszont távoznia kellett, hiszen a wokingiak immáron nem tartottak igényt a szolgálataira. Nem igazán tudott villantani, igaz nem volt könnyű kitűnni amellett a Fernando Alonso mellett, aki 21-0-ra győzte le a belgát az időmérős párharcban. Az sem segített, hogy az autó erőssége alapján vitathatatlanul a mezőny hátsó harmadába tartozott.

Vandoorne tehát váltott, igent mondott a Mercedesszel szoros kapcsolatban lévő HWA ajánlatára, és megérkezett a Formula E-be. Jól kezdődött pályafutásának ezen fejezete, megnyerte a szombat reggeli gyakorlást, majd az időmérőn az előkelő ötödik helyet szerezte meg.

A versenyen végül a 4. rajtkockából indulhatott, ugyanis a büntetések a kezére játszottak. A rajt nagyjából jól sikerült neki, igaz egy helyet visszaesett, viszont pár körrel később eléggé elkezdett hátraesni. A 17. helyen intette le a kockás zászló, mindössze két célbaérőt előzött meg, Alexander Simset és az első körben ütköző Edoardo Mortarát.

Vandoorne közösségi médiára feltöltött posztjából kiderült, hogy a visszaesés oka egy műszaki probléma lehetett: „Nagy kihívás volt a verseny, de volt pár pozitívum a szabadedzést és az időmérőt illetően. Felfedeztünk egy problémát a verseny után, ami megmagyarázza a tempóvesztést. Sok elemzés vár ránk, de várom a következő fordulót.”