KezdőlapFormula SportFormula 3Correa idén is az ART Grand Prix pilótája lesz

Correa idén is az ART Grand Prix pilótája lesz

-

Juan Manuel Correa a visszatérést követően nem lép feljebb és az idei évet is a Formula 3-ban fogja eltölteni az ART Grand Prix csapatával.

Az amerikai-kolumbiai származású fiatal – akivel még interjút is készítettünk a balesete előtt – még 2019 szeptemberében szenvedett egy óriási balesetet a Formula 2 spái főversenyén, ahol sajnálatos módon Anthoine Hubert az életét vesztette. Correára ezt követően egy nagyon nehéz rehabilitáció várt, azonban mivel az akaratban nála egyáltalán nem volt hiány, így már a tavalyi szezonban visszatért. Mindezt annak ellenére tette, hogy anno a balesetben a jobb lábában szilánkosra törtek a csontjai.

Az amerikai-kolumbiai visszatérő évada kalandosra sikeredett. Négy pontszerzést tudott felmutatni, legjobb eredménye pedig egy Le Castellet-ben elért hatodik hely volt.

„Örülök, hogy még egy évet eltölthetek az ART-nál és így építhetünk a tavalyi erősségeinkre” – ismerte el Correa, aki az Alfa Romeo akadémiájának a tagja. „2021 nem volt egy egyszerű év a számomra, mert a versenyzés mellett a rehabilitációra is nagy hangsúlyt kellett fektetnem. Az idei szezon egy nagy lehetőség lesz a számomra, hogy emeljem a tétet és egy magasabb szintre emeljem magamat. Szeretném megköszönni ezt az ART-nak és a támogatóimnak, mert nélkülük most biztosan nem lehetnék itt.”