KezdőlapFormula SportFormula 2Elkelt az MP Motorsport egyik Formula 2-es ülése

Elkelt az MP Motorsport egyik Formula 2-es ülése

-

A Forma-1-gyel ellentétben a Formula 2-ben sokkal nagyobb mértékű változás van a rajtrács összetételében. Legutóbb az MP Motorsport ismertette az egyik versenyzőjét.

A holland istálló – melynek vezetése átalakult – egy abszolút újoncot választott először. A nevével ellentétben brazil állampolgársággal rendelkező Felipe Drugovich fogja vezetni az autójukat, aki már az Abu Dhabi teszten megismerkedhetett a csapattal, és rengeteg kilométert tett meg és a kilencedik lett. Ezzel pedig meggyőzte Sander Dorsman csapatfőnököt.

„Felipe tökéletes munkát végzett nekünk a tesztek alatt és folyamatosan fejlődött. Egy másodpercig sem hezitáltunk, mikor alá kellett írnunk vele a szerződést. Már azóta a célkeresztünkben bolt, mióta sikereket kezdett el elérni az alsóbb sorozatokban, és nagyszerű most már őt a csapatunkban látni.” – nyilatkozta Dorsman.

Drugovich korábban megnyerte az MRF Challenget és a spanyol Formula 3-as bajnokságot is, de tavaly csupán a 16.lett az első nemzetközi F3-as bajnokságban.