KezdőlapFormula SportFormula 2A csapatok sem tudták, körhátrányban vannak-e: Komoly zavar az F2 főfutamán

A csapatok sem tudták, körhátrányban vannak-e: Komoly zavar az F2 főfutamán

-

A Formula-2-es pilóták és csapatok sem értették, miért került a mezőny több mint fele körhátrányba a pénteki főversenyen.

Az egész káoszt elindító piros zászlót Mick Schumacher okozta, amikor is összeért Tatiana Calderonnal a Rascasse-ban. Az incidens következményeképp a mezőny egyetlen hölgyversenyzője megpördült, ezzel amolyan útzárat kialakítva. A verseny megszakításakor az autókat berendelték a boxba, és a dugóba kényszerült versenyzők – vagyis a 9. helyen vagy hátrébb állók – egy kör hátrányba kerültek, amit aztán vissza sem tudtak venni. A boxban alapvetően a valós sorrend szerint álltak fel, csak egyszerűen az első nyolc után következők egy körrel kevesebbet tettek meg. És mivel az időmérő rendszer nem igazodott ehhez, a lekörözöttek nem vehették vissza a körüket.

Ezzel a versenyigazgatóság nem tartotta be az F2 sportszabályzatának 42.3-as pontját, ami a lekörözöttekről szól verseny-újraindításkor. A szabály azt mondja ki, hogy ilyenkor a lekörözötteknek lehetőségük van hamarabb elhagyni a boxutcát és teljesíteni egy kört előzések nélkül, majd visszatérni az ekkor már pályára kihajtott mezőny végére.

A történtekről hivatalos közleményt még nem adtak ki, de várhatóan fognak, hiszen a megszakítás körül történtek vizsgálata még nem fejeződött be.

Néhány csapat aszerint gondolkodott, hogy nincsenek körhátrányban a TOP 8-on kívüliek, akik ugye már cseréltek kereket, míg az élen állók nem. Ezért sok valójában körhátrányban lévő pilóta a határon autózott annak reményében, hogy pozíciókat nyerhetnek akkor, amikor végrehajtják kötelező kiállásukat az első nyolc tagjai. Sőt, az élen álló, később a futamot is megnyerő Nyck de Vries sem bízott semmit a véletlenre, és kiautózott egy 25 másodperces előnyt a kilencedikhez képest. Még egy új gumit is felrakott a versenymegszakításkor, de sokan mások is ezt tették a vezető bolyból. Mint tudjuk, feleslegesen, hiszen a körelőnyük megmaradt, így viszont, hogy eggyel több szettet használtak, a második futamon eggyel kevesebből kell gazdálkodni, tehát valószínűleg használt gumikat is fel kell majd tenni.

A bajnoki éllovas Nicholas Latifi a lekörözöttek táborát gyarapította, miután nem sikerült neki jól a kvalifikáció, és az elejétől kezdve csak a mezőny közepében autózott.

„Őszintén nem tudtam, hogy körhátrányban vagyok, és szerintem a csapat sem volt 100%-ig biztos ebben a verseny végéig” – mondta a kanadai a nem mindennapi verseny után. „Szerintem ez a versenyigazgatás hibája volt. Abban a hitben versenyeztem, hogy a fordított rajtrácsos poleért harcolok, majd kiderült, hogy közel sem. A semmiért küzdöttem, és ha ezt tudtam volna, nem vállalok felesleges kockázatot.”

Igaz Latifi így is első maradt a bajnokságban, de előnye mindössze egy egységre olvadt a futamgyőztes Nyck de Vries-zel szemben.