KezdőlapRallyAz új helyszínen is bizonyítani akar Kiss Pál Tamás

Az új helyszínen is bizonyítani akar Kiss Pál Tamás

-

Félidejéhez érkezett a hét versenyhétvégés Rallycross Országos Bajnokság, és Kiss Pál Tamás három győzelme után 19 ponttal vezeti az értékelést. A Kakucsringen augusztus 5-én és 6-án rendezett versenyen a cél az újabb győzelem, és az előny növelése a bajnoki tabellán.

- Hirdetés -

Lassan megszokják a SPEEDBOX Racing Team szerelői, hogy még akkor sem lehet hátra dőlni két futam közt, ha idén a legerősebb a Peugeot 208 WRX, és a technikai háttér sem volt még soha ennyire összeszedett. Most Ole-Kristian Temte svédországi ámokfutása miatt telt munkával a július, az autón ki kellett cserélni a bukóketrecet, ami nagyon komoly szervezést igényelt.

- Hirdetés -

„A biztonság tekintetében nem lehet kompromisszumot kötni a nemzetközi szövetséggel, a bukóketrec cseréjének minden fázisát dokumentálni kellett. Emiatt elhúzódott a munka, de természetesen ezt nem bánom, hiszen a biztonság a legfontosabb. Óriási tempóval versenyzünk, az autósportban kevés az olyan szakág, ahol 2 másodperc alatt 100-ra gyorsulnak az autók, és emellett egymással is ütköznek verseny közben, sokszor olyan erővel, hogy kívülről nem is látszik mekkora erőhatás éri az autót. A Peugeot most olyan, mint újkorában. A svédországi rövid hétvégét azért is sajnálom, mert így nem tudtuk tesztelni azt a gátlószettet, amivel az esős körülményekre készültünk, így ha a Kakucsringen esik, akkor egyrészt örülni fogunk, hogy kipróbálhatjuk ezt a fejlesztést, másrészt feladatot is jelent, hogy gyorsan megtaláljuk a legjobb beállításokat.” – mondta Kiss Pál Tamás.

- Hirdetés -

Az autó újjáépítése miatt tesztelni sem tudott az új pályán a listavezető, így a hétvégén egy számára ismeretlen helyszínen kell helytállnia, de az Európa-bajnokságban szerzett rutinnal ez nem lesz nehéz. A nagy ellenfél természetesen újra Kárai Tamás lesz.

„Sok hasznos információt gyűjtöttünk az előző két Eb futamon, így bízom benne, hogy tökéletesek lesznek a rajtjaim. Kárai Tomi a nemzetközi mezőnyben is a legjobb rajtolók közé tartozik, így ha induláskor sikerül megelőzni őt, az már egy kisebb siker. Remélem, lehet majd előzni is a pályán, mert a közönség biztosan szeretne csatákat is látni, nemcsak a joker taktikával kidolgozott előzéseket. Meglátjuk, hogy alakul majd, de a cél továbbra is a győzelem, a hazai bajnokságban is, és az Európa-bajnoki futamokon is.” – részletezte a várakozásait Kiss Pál Tamás.

A csapat a lehetőségekhez képest kipihenten kezdi a szezon második részét, némi szervezés után mindenki el tudott menni egy hét pihenésre, így újult erővel érkeznek a következő bajnoki fordulóhoz. A versenyen is teljes erőbedobással versenyez majd a SPEEDBOX Racing Team, hiszen az idei elsődleges cél továbbra is a bajnoki cím megvédése, a hazai versenykilométerekkel gyűjtött tapasztalatok pedig a nemzetközi szereplésnek is fontos alapkövei.

A Magyar Rallycross-bajnokság versenynaptára:
2017.03.25-26. Szlovákiaring – 1. hely
2017.04.16-17. Rabócsiring – 1. hely
2017.06.04-05. Rabócsiring – 1. hely
2017.08.05-06. Kakucsring
2017.08.26-27. Gerinbach
2017.10.07-08. Rabócsiring
2017.10.21-22. Szlovákiaring

A Magyar Rallycross-bajnokság állása:
1. Kiss Pál Tamás 89 pont
2. Kárai Tamás 70 pont
3. Vass Zoltán 61 pont
4. Max Pucher 50 pont
5. Mózer Attila 47 pont
6. Spitzmüller Csaba 41 pont

 

- Hirdetés -

Hírlevél

- Hirdetés -