Az utolsó szakasz kárpótolta õket mindenért – a célban az elõzõ két nap rengeteg technikai problémája után már mosolyogni is tudtak.
A Hoffer Zsolt, Bunkoczi László kettõs elõször állt rajthoz az elképesztõ népszerûségnek örvendõ Rallye Legend viadalon San Marinóban, s itt tette meg elsõ versenykilométereit a „harmincéves öreglánnyal”, az Opel Kadett E GSi-vel, amivel elõtte tesztelni sem tudott, így sok volt az ismeretlen az egyenletben.
Rengeteg munka áll még elõttük, de ez után a három nap után már tudják, hogy megéri elvégezni.
„Két rövid gyorsasági szakaszt teljesítettünk vasárnap, s a másodikat már nagyon élveztem, meghúzgáltam egy kicsit a kéziféket – mosolygott a Hungarian Police Rallye Team pilótája, Hoffer Zsolt. – Ezen a napon végre semmi baja nem volt az autónak, kétszer-háromszor ugyan kidobta a váltó a harmadik fokozatot, de ez azért nem jelentett olyan nagy problémát. Különleges verseny volt ez, különleges hangulattal, amit minden ralisnak át kell élni, hiszen itt megérezhettük, milyen volt a rali húsz-harminc évvel ezelõtt. Az utolsó szakasz pedig meghozta a kedvemet ahhoz, hogy visszatérjünk. Az autót persze magunkra kell állítani, fejleszteni a futómûvet és akkor minden jó lesz.”
Izgalmasan alakult egyébként az elsõ két nap is a páros számára – pénteken éjszakai gyorsaságikat teljesített a mezõny, szombaton pedig közönségcsalogató, látványos mért szakaszokat, de immár nappal. Mindezt emberfalban, a ralirajongó nézõk õrjöngése közepette.
„Az egyik éjszakai szakaszon leütöttük a visszapillantó tükröt, de ez nem nagyon zavart, a pénteki utolsó gyorsasági végén azonban kellemetlen meglepetés ért: egyszer csak fura hangja kezdett lenni az autónak, aztán azt láttuk, hogy elrepülnek a tõcsavarok a jobb elsõ kerékbõl – mondta Hoffer Zsolt. – Eljutottunk a szervizparkig, a csapatunk pedig reggelig szerelt, úgyhogy néhány óra alvást követõen szombat délután el tudtunk rajtolni. Az elsõ szakaszon felvettük a ritmust, nagyon jó kis pálya volt, egyik kanyarból a másikba estünk, a második szakaszon azonban a rajt után nem sokkal észrevettem, hogy elment a kormányszervó. Egy-két visszafordító feladta a leckét, vicsorogtunk rendesen, de bíztam benne, hogy nincs olyan nagy baj. Ám sajnos kiderült, hogy nincs töltés, csak annyi energiája volt a Kadettnek, hogy el tudtunk jutni vele a csapathoz. Csalódás, hogy ez történt, az viszont elképesztõen jó érzés volt, amikor láttuk a magyar zászlókat a domboldalon.”
A jobb oldali ülésbõl Bunkoczi László nagyon élvezte a száguldást és fõleg a hangulatot – az apró technikai gondok ellenére.
„Az a cél, hogy jövõre legyen egy ütõképes autónk, ehhez apró darabokra kell szednünk, és minden egyes alkatrészét kézbe fogni, amit meg is fogunk tenni – mondta Bunkoczi. – Az öregasszonyból hiányoznak a huszonegyedik század technikai vívmányai, de éppen ezért sokkal õszintébb, mint a modern versenygépek. Ha pedig összességében nézem a hétvégét, a rali ünnepe volt ez, elképesztõ mennyiségû fanatikus ember gyûlt össze itt San Marinóban, nagyon élveztem, hogy mi is a része lehettünk ennek a fesztiválnak. A végén pedig már volt egy kis égett gumiszag is, ami nemcsak nekünk tetszett, a közönség is õrjöngött a kanyarokban.”
