KezdőlapRallySilk Way: Ez trükkös volt!

Silk Way: Ez trükkös volt!

-

A Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős a 12. helyen végzett a Silk Way rali Csebokszári és Ufa közötti szakaszán, az összetettben pedig hét helyet javítva, a 13. helyre zárkózott fel. Pedig nem volt könnyű az erre a napra kijelölt pálya – helyenként nagyon szűk és technikás, s az is csalóka volt, ha széles mezőkön vezetett át, mert ha a „túl bátor” versenyző letért a kijelölt útról, könnyen egy jókora gödörben találhatta magát.S ha ez nem lett volna elég, esett… – megint.

- Hirdetés -

„Pokoli nehéz nap volt, főleg mentálisan viselt meg, mert sokat kínlódtunk, jobbról balra, balról meg jobbra csúszkáltunk az úton, és egyetlen pillanatra sem pihenhettem meg, mert folyamatosan ellenkormányozni kellett – mondta az Opel Mokka pilótája, Szalay Balázs. – Az igazság az, hogy ilyen sártengerre nem volt megfelelő gumink. Kanyargós, technikás pályát jelöltek ki a rendezők, volt, hogy erdei utakon haladtunk máskor meg széles mezőkön és három patakátkelést is beiktattak az útvonalba. Az egyik ilyen nagy vízben leállt az kettő közül az egyik ventilátorunk, de szerencsére nem volt olyan meleg, hogy ez nagyobb gondot okozzon. Ezen a napon ennél gyorsabban nem tudtunk volna menni, így is minden egyes kanyarvétel külön kalandnak számított, s persze, amikor láttam az árokban az autókat és kamionokat, az egy kicsit óvatosságra is intett. Az ilyen maratoni versenyek elején amúgy is jó észnél lenni, mert az kamatozhat a végén.”

- Hirdetés -

No igen, jó néhány „áldozatot” szedett ez a mért szakasz, pedig mindössze 157 kilométeres volt, de nagyon trükkös.

- Hirdetés -

„Brutálisak voltak a viszonyok – erősítette meg Bunkoczi László. – Navigátor szempontból az volt a legnehezebb, hogy megállapítsam, éppen hol járunk. Egyrészt mert egy idő után a sártól nem láttam ki az ablakon, másrészt azért, mert a sok csúszkálás miatt a méterszámláló a szakasz végére tizenhét kilométerrel többet mutatott, mint kellett volna. Márpedig voltak veszélyes helyek bőven. Ilyen irreális körülmények között ez a helyezés nem is rossz, főleg, mert ez még csak a kezdet…”

No igen, a 9599 kilométeres össztávból még csak 1512-t tett meg a mezőny.
A Silk Way ralin induló másik magyar egység, a Kovács Miklós, Czeglédi Péter, Ács László trió is hatalmasat küzdött ezen a napon (a szűk, kanyargós szakaszokon kamionnal még nehezebb lehetett átmenni), ám végül a 15. helyen teljesítette a nehéz pályát, az összetettben pedig ugyanúgy a 13. helyen áll, mint Szalayék.

SILK WAY RALI
2. szakasz, Csebokszári–Ufa (össztáv: 785.63 km, ebbõl szelektív szakasz: 157 km).

Autósok: 1. Stéphane Peterhansel, Jean-Paul Cottret (francia, Peugeot 3008 DRK) 1:51:00, 2. Despres, Castera (francia, Peugeot 3008 DKR) 1:47 p h., 3. Loeb, Elena (francia, Peugeot 3008 DKR Maxi) 1:48 p h., …12. Szalay Balázs, Bunkoczi László (magyar, Opel Mokka) 41:26 p h.
Kamionosok: 1. Maarten van den Brink, Rijk Mouw, Daniel Kozlovsky (holland, Renault) 2:19:45, 2. de Rooy, Torrallardona, Rodewald (holland, spanyol, lengyel, Iveco) 2:04 p h., 3. Ardavicius, Bruynkens, Huisman (kazah, belga, belga, Iveco) 3:17 p h., …15. Kovács Miklós, Czeglédi Péter, Ács László (magyar, Scania) 1:28:34 óra h. 
Az összetettben. Autósok: 1. Stéphane Peterhansel 2:33:31, 2. Loeb 1:19 p h., 3. Despres 3:32 p h., …13. Szalay 58:39 p h.
Kamionosok: 1. Maa rten van den Brink 3:05:20, 2. De Rooy 13 mp h., 3. Ardavicius 1:31 p h., …13. Kovács 1:33:21 ó h.
- Hirdetés -

Hírlevél

- Hirdetés -