KezdőlapRallySilk Way: Folyamatosan előzgettek a porban

Silk Way: Folyamatosan előzgettek a porban

-

Visszatértek a rendes kerékvágásba. A Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős a hétfői problémákat követően (egy ugrató után a Mokka bal hátuljára érkeztek és gyakorlatilag a futómű minden eleme megsérült) az utolsó helyről rajtolt a Silk Way rali keddi szakaszán, de ez nem akadályozta meg abban, hogy jó néhányat előzve remek napot zárjon. Az Opel Dakar Team párosa a 12. helyen ért célba a szakaszon, az összetett álláson azonban a 102 órás büntetés okán (amit a hétfői kihagyott GPS-pontok miatt kapott) nyilván ez nem sokat változtatott.
„Egész jó napunk volt. Utolsónak rajtoltunk, robogtunk a mezőny után: kilenc autót és négy kamiont előztük meg, ami nem volt könnyű a hatalmas porban – mondta az Opel Mokka pilótája, Szalay Balázs, aki kedden a 12. helyen ért célba. – Az egyik MAZ különösen megnehezítette a dolgunkat, sehogyan sem akart elengedni, úgyhogy a porában rá is mentünk egy kőre és defektet kaptunk. Öt perc alatt kicseréltük a kereket, és csak azért is utolértük és magunk mögött hagytuk a MAZ-t. A cél előtt nyolcvan kilométerrel azonban elment a fék, úgyhogy attól kezdve már jobban átgondoltam minden manővert, próbáltam előre gondolkodni.”
Bunkoczi László elmondta, ez a nap navigátor-szempontból sem volt megerőltető, persze, rejtett egy-két buktatót, de az egy ilyen hosszú szakaszon teljesen normális. „Nem tudok panasszal élni, jól jöttünk, a defektet leszámítva nem volt semmi gondunk. Igyekeztünk pontosan autózni, és ezúttal sikerült is. Megyünk tovább, tesszük a dolgunkat.”
A kamionos kategóriában a Kovács Miklós, Czeglédi Péter, Ács László trió a 13. helyen végzett, és a hétfői kínszenvedés után (amely nagyon megviselte a Scaniát és a legénységet is), ezúttal élvezetes szakaszt teljesített, majdnem olyan hangulatban zajlott az egész, mint a jól ismert afrikai, még pontosabban marokkói pályákon. Kovács Miklósék az összetettben a 11. helyen állnak.
SILK WAY RALI
10. szakasz, Hami–Dunhuang (össztáv: 517.53, ebbõl szelektív szakasz: 360.28 km). Autósok: 1. Eugenio Amos, Sebastien Delaunay (olasz, francia, Ford TRX08) 3:24:24, 2. Al-Radzsi, Colsoul (szaúdi, német, Mini) 46 másodperc hátrány, 3. Menzies, Mortensen (amerikai, Mini) 2:18 p h., …12. Szalay Balázs, Bunkoczi László (magyar, Opel Mokka) 34:50 p h. Kamionosok: 1. Eduard Nyikolajev, Jevgenyij Jakovlev, Vladimir Ribakov (orosz, Kamaz) 3:35:21, 2. Kolomy, Stross, Ernst (cseh, Tatra) 1:29 p h., 3. Szotnyikov, Ahmagyejev, Musztafin (orosz, Kamaz) 2:29 p h., …13. Kovács Miklós, Czeglédi Péter, Ács László (magyar, Scania) 52:21 p h.
Az összetettben. Autósok: 1. Cyril Despres, David Castera (francia, Peugeot 3008 DKR) 29:58:01, 2. Han Wei, Min Liao (kínai, SMG Buggy) 47:38 p h., 3. Menzies 51:21 ph, …21. Szalay Balázs 111:56:11 ó h. Kamionosok:  1. Dmitrij Szotnyikov 31:27:50, 2. Sibalov, Mokejev, Nyikitin (orosz, Kamaz) 15:12 p h., 3. Margyejev, Beljajev, Szvisztunov 29:48 p h., …11. Kovács Miklós 12:01:38 ó h.
- Hirdetés -

Hírlevél

- Hirdetés -