KezdőlapRallySilk Way: Lendületes, jó szakasz volt!

Silk Way: Lendületes, jó szakasz volt!

-

A Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős lendületes, jó napon van túl. Ez volt az Silk Way rali első, igazán hosszú mért szakasza (329.25 km), amelyet a mezőny még orosz földön teljesített, mielőtt átlépte volna a kazah határt. A pálya nehézségét az jelentette, hogy mindenfelé nyomok vezettek, és a navigátoroknak kis túlzással egy könyvet kellett felolvasniuk – egész úton be nem állt a szájuk. A bal egyben, a pilótáknak pedig fel kellett dolgozniuk azt a temérdek információt – szintén nehéz feladat.
A végére mind nagyon elfáradtak.
Az Opel Dakar Team kettőse a 16. helyen ért célba, az összetettben azonban két helyet előrelépett és a 11. helyről várhatja a folytatást.
„Nagyon jó napon vagyunk túl – jelentette ki az Opel Mokka pilótája, Szalay Balázs. – Végre nem volt nagy sár, csak a vízátkeléseknél kellett nagyon észnél lenni. Jóformán a rajt után rálépett az ember a gázpedálra, és a végén levette róla a lábát. Volt, hogy erdőben vezetett az utunk, máskor sztyeppéken, dombra fel, dombról le, és néhány helyen nagyon sok néző előtt. Nem volt igazi kalandunk, mi is előztünk, minket is előztek, egy kicsit olyan volt, mint a veszprémi lőtéri pálya, csak jóval hosszabb. Az összetettbeli helyezésünk nem rossz, jövünk felfelé, és az igazán nehéz szakaszok még csak ezután következnek. Törekedni kell rá, hogy ne hibázzunk.”
S hogy mit jelentett mindez a navigátor szemszögéből?
Bunkoczi László bevallotta, kicsit megkönnyebbült, amikor az utolsó oldalhoz ért az itinerben: „Nehéz nap volt, szinte egy egész könyvet fel kellett olvasni, átlagosan száz méterenként történt valami a pályán. Itt nyom, ott nyom, letörések, árkok, vízátkelések. Gyakran jeleztek veszélyes helyeket is a pályán, úgyhogy nem ártott, ha az ember mindig pontosan tudta, hol is jár. Egy kicsit megkönnyebbültem, amikor beértünk a célba – mentálisan ugyanis rettenetesen elfáradtam attól, hogy majdnem négy órán keresztül kellett folyamatosan koncentrálni.”
A Silk Way rali másik magyar csapata, a Kovács Miklós, Czeglédi Péter, Ács László kamionos egység a kategóriájában a 11. helyen ért célba, és a tizedik helyről várja a folytatást egy szintén lendületes, élvezetes nap végén. Ők a szakasz közepén már kaptak egy kis esőt (csak hogy el ne felejtsék milyen az), akkor visszavettek egy kicsit a tempóból, mert a fő szempont az volt, hogy ne hibázzanak.
SILK WAY RALI
3. szakasz, Ufa–Kosztanaj (össztáv: 876.39 km, ebbõl szelektív szakasz: 329.25 km). Autósok:1. Sébastien Loeb, Daniel Elena (francia, Peugeot 3008 DKR Maxi) 3:10:44, 2. Peterhansel, Cottret (francia, Peugeot 3008 DKR) 4:34 perc hátrány, 3. Zhou Yong, Maimon (kínai, Toyota Hilux) 14:19 p h., …16. Szalay Balázs, Bunkoczi László (magyar, Opel Mokka) 42:29 p h. 
Kamionosok: 1. Szergej Vjazovics, Pavel Haranyin, Andrej Zsihulin (fehérorosz, MAZ) 3:33:15, 2. Kolomy, Stross, Ernst (cseh, Tatra) 55 másodperc hátrány, 3. Van Genugten, Alcarna, Der Kinderen (holland, spanyol, holland, Iveco) 3:39 p h., … 11. Kovács Miklós, Czeglédi Péter, Ács László (magyar, Scania) 30:40 p h.
Az összetettben. Autósok: 1. Sébastien Loeb 5:45:34, 2. 2. Peterhansel 3:15 p h., 3. Despres 17:12 p h., …11. Szalay 1:33:39 ó h. Kamionosok: 1. Martin Kolomy 6:45:07, 2. Sibalov, Mokejev, Nyikitin (orosz, Kamaz) 2:40 p h., 3. Szotnyikov, Ahmagyejev, Musztafin (orsoz, Kamaz) 5:13 p h., …10. Kovács Miklós 1:13:20 ó h.
- Hirdetés -

Hírlevél

- Hirdetés -