KezdőlapRallyTovább növelte előnyét a bajnokságban Kiss Pál Tamás

Tovább növelte előnyét a bajnokságban Kiss Pál Tamás

-

A köridők alapján a leggyorsabb volt Kiss Pál Tamás a Rallycross Országos Bajnokság negyedik versenyhétvégéjén, de a döntőben eldurvult a csata Kárai Tamással, és emiatt mindkét versenyzőt kizárták a döntőből. A SPEEDBOX Racing Team pilótája ennek ellenére 22 bajnoki pontot gyűjtött a kvalifikációs futamokon és az elődöntőben, és ezzel tovább növelte előnyét a hazai bajnokságban.

- Hirdetés -

A szabadedzéseket, majd az első és a harmadik előfutamot is megnyerte Kiss Pál Tamás, a második előfutamon második lett, és az elődöntőben is elsőként ért célba, ezzel a hétvége első részében a legjobb teljesítményt nyújtotta a miskolci pilóta. A köridők alapján is egyértelműen a kék-fehér Peugeot 208 WRX volt a leggyorsabb a hétvégén, a 32.020-as legjobb körét megközelíteni sem tudták a riválisok.

- Hirdetés -

„Több fontos feladatot is sikerrel megoldottunk a hétvége első részében” – mondta Kiss Pál Tamás. „A legnagyobb kihívást az óriási hőség jelentette, 40 fok felett volt a hőmérséklet, de a motor szenzorai volt, hogy 55 fokos beszívott levegő hőmérsékletet mutattak. Egy új fejlesztésű intercoolerrel érkeztünk a versenyre, és tökéletesen bevált, a nagy feladatot az jelentette, hogy a motort hozzá hangoljuk, de az Oreca mérnökei Kanadában voltak, így az időeltolódással is meg kellett birkóznunk. Remekül bevált az új gátlószettünk is, végre úgy mozgott az autó, ahogy korábban megálmodtam, így újra komoly lépést tettünk előre. Erről tökéletesen árulkodik, hogy annak ellenére csak 2 század hiányzott a 31 másodperces köridőhöz, hogy korábban nem tudtunk tesztelni a pályán.”

- Hirdetés -

A fejlesztéseknek leginkább a soron következő franciaországi Eb futamon veszi majd hasznát a csapat, hiszen ott az új cél a futamgyőzelem. A bíztató kezdés után a bajnoki döntőre is optimistán készült a csapat, a körönként majd egy másodperces előnnyel és a finomhangolt rajtprogrammal a sorozatban tizedik futamgyőzelem volt a cél. A döntőben fej fej mellett rajtolt a két rivális, de végül Kiss Pál Tamás csak másodikként fordult a második kanyarban.

„A rajt után már nem tudtam a saját tempómat autózni, és Spitzmüller Csaba annyit gyorsult a szezon során, hogy a 33 másodperces körökkel nem tudtunk elszakadni tőle. Emiatt nem tudtam előbb jokerre menni, mert akkor Spici mögé kerültem volna. Az utolsó körre maradt mindkettőnknek a joker, ami előtt a hátsó egyenesben szokatlanul korán és hosszan fékezett Kárai Tomi, emiatt egyenes vonalban picit meglöktem hátulról, de nem csúszott le az ívről. A joker körre gyorsításkor nyitva hagyott egy ajtót, és természetesen azonnal megpróbáltam az előzést a belső íven. A kakucsi pályáról tudni kell, hogy a murvás részt lebetonozták, és utána felszórták homokkal. Ezt lejártuk egy autó szélességben, így a porosan maradt belső ívről lesodródott az autó. Elsőnek jöttem vissza, mert Kárai Tamás is lecsúszott a pályáról. Utána viszont a célegyenesre vezető kanyarban padlógázzal nekiment az autóm bal hátuljának, és addig tolt, amíg ki nem forgatott, így ő elsőként ért célba, én pedig csak az ötödik helyen.” – mesélte a döntő eseményeit Kiss Pál Tamás.

A döntő után a felvételeket elemezve mindkét versenyzőt kizárta a vezetőbírói tanács, így kilenc győztes bajnoki futam után ezúttal nem állhatott a dobogó tetejére Kiss Pál Tamás. Az elődöntők végéig gyűjtött 22 ponttal azonban tovább nőtt az előny a bajnokságban, ami már 20 pontos, valamint a csapat újra hatalmasat lépett előre az autó fejlesztésével, így a soron következő greinbachi Ob futamra, és a szeptember elején rendezett francia Eb hétvégére is
optimistán készül a SPEEDBOX Racing Team.

A Magyar Rallycross-bajnokság nem hivatalos állása:

1. Kiss Pál Tamás 111 pont
2. Kárai Tamás 91 pont
3. Vass Zoltán 79 pont
4. Spitzmüller Csaba 68 pont
5. Mózer Attila 67 pont
6. Kotán Péter 62 pont
7. Harsányi Zoltán 54 pont

A Magyar Rallycross-bajnokság versenynaptára:

2017.03.25-26. Szlovákiaring – 1. hely
2017.04.16-17. Rabócsiring – 1. hely
2017.06.04-05. Rabócsiring – 1. hely
2017.08.05-06. Kakucsring – 5. hely
2017.08.26-27. Gerinbach
2017.10.07-08. Rabócsiring
2017.10.21-22. Szlovákiaring

 

- Hirdetés -

Hírlevél

- Hirdetés -