KezdőlapRookiesCEE Jesolo: Két magyar győzelem

CEE Jesolo: Két magyar győzelem

-

Két győzelmet és összesen négy dobogós helyezést szereztek a magyar versenyzők a Közép-Európai Rotax Max Challenge (CEE) első bajnoki fordulóján az olaszországi Jesolóban. Krepcsik Áron a JuniorMaxot, Kovács Zsombor pedig a SeniorMaxot nyerte meg, míg Fally Marko a MicroMaxban lett második, Vida Benedek pedig a DD2-ben harmadik.

Jócskán kibővült és megerősödött a CEE mezőnye, az egy héttel ezelőtti Bónusz Kupához képest. Majdnem az összes géposztályban teltház volt, és összesen 156 nevezője volt az első bajnoki fordulónak.

MicroMax

A legkisebbek versenyében ketten képviselték a magyar színeket. Fally Marko második, míg Rózsa Dominik a 27. helyet szerezte meg.

MiniMax

Az eggyel nagyobb, MiniMax mezőnyben inkább a tapasztalatszerzés és fejlődés volt a célja a magyaroknak. Itt Zsebő Marcell végzett a 13. helyet, míg Fally Marcell, Nógrádi Nimród és Kalapács Márk osztoztak a 23–25. helyen.

-Hirdetés-
Fotó: Hajóka Sportfotó // Krepcsik Áron
JuniorMax

Nyolc magyar versenyző indult a juniorok között. Krepcsik Áron az elődöntőt, a döntőt és a szuperdöntő is megnyerve magabiztosan végezett a kategória élén. Tótis Balázs a hatodik, Lipovics Patrik pedig a 17. helyet szerezte meg.

SeniorMax

Hasonlóan dominálta a felnőttek (Senior) mezőnyét Kovács Zsombor, aki az elődöntőt, a döntőt és a szuperdöntőt is megnyerte. Dominkó Arnold a hatodik, Juráncsik Balázs a hetedik helyen végzett.

DD2/DD2 Masters

Három versenyző képviselte hazánkat DD2-ben. Az idén váltott erre a kategóriára Vida Benedek, aki újra régi jó formáját hozta és kiegyensúlyozott teljesítménnyel, nagyon szoros versenyben állhatott fel a hétvége dobogójára. Szabó Bende mindössze egy ponttal szerzett kevesebbet Vida Beninél, amely ezúttal az ötödik helyre volt elegendő. Gyutai Péter a DD2 Mastersben szerezte meg a negyedik helyet.

A CEE második fordulóját, Kecskeméten rendezik, április 15–17-e között, amely előtt egy héttel szintén ezen a pályán veszi kezdetét a magyar bajnokság is.

Fotó: Hajóka Sportfotó // Vida Benedek
Közép-Európai Rotax Max Challenge (CEE-RMC) első futamának magyar eredményei

MicroMax:
Fally Marko #69, 2. hely
Rózsa Dominik #24, 27. hely

MiniMax:
Zsebő Marcell #178, 13. hely
Fally Marcell #139, 23. hely
Nógrádi Nimród #177, 24. hely
Kalapács Márk #118, 25. hely

JuniorMax:
Krepcsik Áron #230, 1. hely
Tótis Balázs #205, 6. hely
Lipovics Patrik #219, 17. hely
Krausz Dániel #206, 20. hely
Deák Dominik #240, 21. hely
Varga Martin Ernesto #212, 23. hely
Dezső István #225, 30. hely
Körmöczi Ákos #244, 33. hely

SeniorMax:
Kovács Zsombor #371, 1. hely
Dominkó Arnold #319, 6. hely
Juráncsik Balázs #376, 7. hely
Szigl Alexander #325, 18. hely
Szabó Ádám #342, 20. hely
Zsidró Levente #355, 22. hely
Urbán Zoltán #375, 25. hely
Szabó Zalán #394, 33. hely

DD2:
Vida Benedek #446, 3. hely
Szabó Bende #496, 5. hely

DD2 Masters:
Gyutai Péter #585, 4. hely

Forrás: Fülöp Attila – MGSZ

Teljes eredménylista itt található.

- Hirdetés -