KezdőlapTouring CarDTMMisano készen áll éjszakai versenyek rendezésére

Misano készen áll éjszakai versenyek rendezésére

-

A DTM szervezői bejelentették, hogy a sorozat a 2018-as évad során vesz részt első alkalommal éjszakai versenyen. Ezt megelőzően már 2003-ban a Nürburgringen sötétben megrendeztek egy időmérő edzést, most pedig a széria villanyfényes versenyt fog futni augusztusban a Misano-i aszfaltcsíkon.

A két olasz futam helyi idő szerint 22:20-kor és utána indul, részben a nyári hónapokban gyakran előforduló magas hőmérséklet miatt. Az éjszakai versenyek megrendezéséről szóló döntés azért is születhetett meg, mert már működik a pálya megvilágítási rendszere.

Misano-tól eltekintve a naptár minden versenye Közép – európai idő szerint 13:30 órakor kezdődik, kivéve a szezonzárót Hockenheimben, ami 15: 05-kor rajtol el, mint a hétvége utolsó versenye, így a versenyzők részt tudnak majd venni a boxutcában tartandó év végi pódium ceremónián.

Egyéb hír: a Német Motorsport Szövetség jóváhagyásával a Lausitzringen tartandó versenyek ebben a szezonban a hosszabb, Grand Prix pályán futnak majd.