KezdőlapTouring CarWTCRA Hyundai főnök szerint jó volt a 2018-as WTCR!

A Hyundai főnök szerint jó volt a 2018-as WTCR!

-

A Hyundai Motorsport project menedzsere, Andrea Adamo szerint a 2018-as FIA WTCR szezon legalább olyan jó volt, mint egy jó 90-es évekbeli BTCC-s év. A márka megszerezte a versenyzők és a csapatok bajnokságát is a szezonzárón Makaóban. Gabriele Tarquini 2009 óta a versenyzők között lett az első, az YMR csapat pedig újoncként nyerte meg a csapatok bajnokságát, a dél-koreai i30 N TCR-ekkel, amely szintén egy új fejlesztés. Adamo így nyilatkozott a TouringCarTimesnak:

Véleményem szerint idén a WTCR egy remek bajnokság volt. Vissza kell emlékezzünk a 90-es évek BTCC szezonjaira ahhoz, hogy ennyi gyártót lássunk és top versenyzőt. Idén ház gyártó volt, és mindenki tudott versenyt nyerni. Köszönettel tartozom Riberionak és Lottinak, akik valami remek dolgot főztek ki. Képesek voltak újra együtt dolgozni, félretették a múltbéli sérelmeiket, és egy csodálatos dolgot hoztak össze, rendesen együtt tudtak működni, és ezt a szellemet jó is lenne megőrizni a továbbiakban is.”

A csapatbajnok YMR alakulat versenyzői, tehát Yvan Mulelr és Thed Björk 2019-ben azonban az új Lynk & Co 03 TCR autójával indulnak, és Adamo ugyan nekik is köszöni a sikereket, reméli, hogy a Hyundai jövőre is ugyanilyen erős versenyzői felállássasl indulhat, mint idén:

„Minden jót kívánok Yvannak és a csapatának, hiszen ők is elképesztő munkát végeztek. Mindig is keményen dolgoztak, és elfogadhatóan dolgoztunk együtt. Utoljára amikor személyesen Yvannal dolgoztam, az 2001-ben volt az Alfa Romeonál, a European Super Touring Championship keretei közt. Az utolsó pillanatban készítettünk fel egy autót neki, jött, poel pozícióba került, és megnyerte a versenyt, amivel elhoztuk a csapatok és a versenyzők bajnoki címét is, még Fabrizio Giovanardival. Sokszor elmentem megnézni azt is, ahogy az Andros Trophyn versenyez, mert Torinóban lakom, nem messze a határtól. Megtiszteltetés volt vele újra ilyen szorosan együttműködni idén. Jövőre pedig remélem, hogy ugyanilyen szintű versenyzőink lesznek, mint voltak idén.”