Nicolò Bulega nyerte a Superbike-világbajnokság Phillip Island-i szezonnyitójának második futamát, ezzel besöpörte a hétvégét. Győzelmével pedig Marco Melandrit is lehagyta, és immáron ő a legsikeresebb olasz motoros a bajnokságban. Yari Montella dobogós helyről szállt ki, de a Lowes ikertestvérek is a kavicságyban végezték. Axel Bassani lett a második, míg Álvaro Bautista állhatott fel a pódium legalsó fokára. 

Magyar idő szerint vasárnap reggel rendezték a Superbike-világbajnokság szezonnyitójának záróakkordját. A hétvége eddig Nicolò Bulegáról szólt, aki a Superpole mellett mindkét eddigi futamot megnyerte. A 22 körös viadal előtt a levegő hőmérséklete 21, míg az aszfalté 22 fokos volt, az eső pedig komolyan rázendített.

A rajtot követően Bulega megtartotta a vezető helyét, mögötte eleinte Alex Lowes, Axel Bassani és Yari Montella adta egymásnak a kilincset. Az olasz ráadásul kemény manőverrel múlta felül brit csapattársát. Andrea Locatelli rajtolt nagyot, ugyanis a 2. körben már a hatodik helyen haladt. A mezőny egyébként tisztán eljött a start után, mindössze Mattia Rato bukott.

WorldSBK@WorldSBK

Lights out🚦💧@nbulega holds onto the lead🔥#AustralianWorldSBK 🇦🇺

A 4. körben Sam Lowes előzte Bassanit, ezzel a brit feljött a harmadik helyre. Mögöttük pedig először Tarran Mackenzie, majd Álvaro Bautista gyűrte le Locatellit. Eközben Lorenzo Baldassarri kapott egy dupla hosszú körös büntetést, mivel kiugrott a rajtnál.

WorldSBK@WorldSBK

⚔️ @SamLowes_22 is now up onto the podium positions💨@nbulega and Yari Montella are far away in front though👀#AustralianWorldSBK 🇦🇺

A 8. körben Sam Lowes dobta el a harmadik helyről. Eközben Bautista szedte az áldozatait, ugyanis először Mackenzie-t, majd Alex Lowest gyűrte le, ráadásul a két brit is helyet cserélt egymással. Ezzel párhuzamosan Iker Lecuona, Danilo Petrucci és Miguel Oliveira akadtak egymásra, illetve Ryan Vickers is feladta a versenyt.

WorldSBK@WorldSBK

🆙 @19Bautista is through on Alex Lowes and with a clear path to chase the podium spots💨👀#AustralianWorldSBK 🇦🇺


A portugál a 14. körben dobta be csapattársa mellé, ezzel feljött a kilencedik helyre. Ez azonban nem tartott sokáig, mivel az olasz visszaállította a korábbi felállást. Eközben hátrébb Xavi Vierge bukott.

WorldSBK@WorldSBK

Close battle between @Petrux9 and Miguel Oliveira continues👀⚔️#AustralianWorldSBK 🇦🇺

A 17. körben pedig megtörtént a dráma. Montella senkitől sem zavartatva haladt a második helyen, azonban eldobta a motort. Ezzel egyrészt Bulega előnye tizenhárom másodpercre nőtt, másrészt Bassani jött fel a második helyre, míg az ideiglenes bronzérmet Bautista örökölte meg.

WorldSBK@WorldSBK

Yari Montella is DOWN from P2 with just 6 laps to go🤯@19Bautista is now in the third spot🆙#AustralianWorldSBK 🇦🇺

A futam végéhez közeledve Alex Lowes kezdte el kergetni Mackenzie-t, azonban a Bimota pilótája eldobta a motort. Lecuona is több pozíciót veszített, ugyanis Petrucci és Oliveira is meg tudta előzni.

WorldSBK@WorldSBK

DOWN goes Alex Lowes😮💥#AustralianWorldSBK 🇦🇺

Bulega az esőben sem talált legyőzőre, és végül több mint tizenegy másodperccel verte Bassanit. Ezzel pedig Marco Melandrit is megelőzte az örökranglistán, és ő lett a legsikeresebb olasz a Superbike-vb-n. Bautista lett a harmadik, Mackenzie a negyedik, az első tízbe pedig még Locatelli, Petrucci, Oliveira, Lecuona, Baldassarri és Gerloff fért be.

WorldSBK@WorldSBK

🔥Now the most successful Italian rider in #WorldSBK with a hat trick👑🇮🇹@nbulega has now surpassed Marco Melandri in terms of #WorldSBK triumphs by claiming victory number 2⃣3⃣ of his career🏆#AustralianWorldSBK 🇦🇺

A Phillip Island-i második futam végeredménye

WorldSBK@WorldSBK

Race final and full results🏁

🥇 @nbulega🥈 @axelbassani🥉 @19Bautista #AustralianWorldSBK 🇦🇺