KezdőlapForma-1Újabb csalási kísérlet? – Schumacher 28 éve nyert ütközés után, ezzel megszakítva a...

Újabb csalási kísérlet? – Schumacher 28 éve nyert ütközés után, ezzel megszakítva a McLaren uralmát

-

Emlékezetes ütközés színesítette a mai napig utolsó versenyt Argentínában az akkori mezőny két élmenője között.

Ezen a napon, 1998. április 12-én rendezték a mai napig utolsó Argentin Nagydíjat. A versenyt a szezon első két futamát megnyerő McLaren uralmát megtörő Michael Schumacher fejezte be az első helyen, noha az 5. körben majdnem véget ért számára a küzdelem, hiszen összeütközött David Coultharddal.

A Ferrari kétszeres világbajnoka a második helyről rajtolt, majd visszaesett Mika Häkkinen mögé, de mivel két kiállásos stratégián volt a McLaren egy kiállásával szemben, jóval nagyobb tempóra volt képes az Ezüstnyilaknál. Ezt kihasználva hamarosan elment a finn mellett, majd az 5. körben a 8-as kanyarban beszúrt a magát elfékező, az ideális ívről lecsúszó skót mellé, Coulthard azonban ráhúzta a kormányt, amitől a két autó összeért, a McLaren versenyzője pedig megpördült.

Mindketten folytatni tudták, Coulthard a hatodik helyen ért célba, míg a győzelmet Schumacher szerezte meg annak ellenére, hogy az ütközésben megsérült a Ferrari, a verseny hajrájában pedig egyszer leszaladt a pályáról, és a szervizúton kellett visszatérnie.

Az ütközés:

„Mérges voltam. Mindössze egy pontot szereztem egy olyan hétvégén, ami tíz pontot (ennyi járt akkor a győzelemért – a szerk.) is hozhatott volna nekem, ezt pedig nehéz volt lenyelnem. Nem hiszem, hogy helyet kellett volna hagynom neki, és a versenyzőknek néha engedniük kell, különben ütközés lesz a vége. Gyanítom, ez a fajta agresszió szükséges a győzelmekhez, ezen a napon ez pedig győzelmet ért neki” – nyilatkozta utólag Coulthard.

Nem meglepő módon Schumacher más véleményen volt. „David kicsit szélesre futott, de amikor rámentem a résre, becsukta az ajtót és nem hagyott helyet. Nem akartam elvenni a gázról a lábam, mert ott volt az esély. Az autó megsérült, és utána nem volt jó érzés vezetni, de éppen elegendőnek bizonyult.”

Tényleg Schumacher volt a hibás?

Sokakban vélhetően élénken éltek még a mindössze három futammal korábban, az 1997-es szezon végén történtek, amikor a német szándékosan nekiment Jacques Villeneuve-nek, hogy így próbálja megakadályozni a kanadai pilóta vb-győzelmét. Az egyértelműen az ő sara volt – ezt később be is ismerte –, az argentínai ütközés azonban nem, nem véletlenül nem kapott érte büntetést. Természetesen Coulthard helyzetértékelését még be lehetett tudni annak, hogy a futam után dolgozott benne az adrenalin, ám azt már nehezebb magyarázni, hogy az eset után 21 évvel, az F1 által 2019-ben közzétett videóban is úgy vélte, Schumacher hibázott.

Az F1-es pályafutását 2008-ban befejező versenyző a videóban a Schumacher elleni rivalizálásáról beszélt – aminek kétségtelenül az argentínai verseny után négy hónappal rendezett Belga Nagydíj a legsötétebb epizódja (Schumacher a szakadó esőben az élen haladva találta telibe az előtte az ideális íven lelassító vetélytársát) –, és felelevenítette a Buenos Aires-ben történt esetet.

„Ez a verseny katalizátora volt a megértésének, hogy Michael mennyire kemény tud lenni a pályán. Mondtam neki, hogy a pálya mellett voltál, amikor nekem jöttél, ő pedig közölte, hogy »Nem, nem voltam, a kerékvetőn voltam a kanyarcsúcsponton.« Úgyhogy kinyomtattam a televíziós felvételből egy képet, ami megmutatta, hogy az autójának a fele a füvön volt az összeérés pillanatában. Odaadtam neki és közöltem: megmondtam, hogy nem voltál a pályán.”

Embed from Getty Images

Hogy Coulthard a felvételek megtekintése után miért gondolta úgy, hogy Schumacher a füvön haladva ment neki, az teljes rejtély, hiszen egyértelműen látszik, hogy a Ferrari jobb oldali kerekei a kerékvetőt érintik akkor, amikor a skót ráhúzza a kormányt a mellette levő Schumacherre, a német pilóta pedig csak az ezt követő jobbra kormányzás után hajtott rá két kerékkel a fűre.

A mai szabályok mellett Coulthard alighanem büntetést kapott volna, 1998-ban azonban versenybalesetnek minősítették a történteket.

- Hirdetés -
[adrotate group="10"]