Kezdőlape-MobilityHungaroring & ETCR: nálunk is felsípolnak majd az elektromos túraautók!

Hungaroring & ETCR: nálunk is felsípolnak majd az elektromos túraautók!

-

Bár az eredeti naptárban nem szerepelt a Hungaroring, a PURE ETCR végül Zolder helyett hozzánk jön majd el az elektromos túraautós mezőny.

„A terv az volt, hogy a Zolderi 24 órás hétvégéjének részeként legyünk ott Belgiumban, ez stimmelt az eredeti tervünkkel februárban.” – jelentette ki Xavier Gavory, a sorozat igazgatója.

„Azóta azonban már beláttuk a téli teszteken, hogy nagyobb rugalmasságra van szükségünk. mind a pályán töltött idő tekintetében, mind a paddockban.”

„A zolderi csapat nagyon megértő volt velünk, de a 24 órás verseny tervei már kiforrottak. Emiatt nagyon bonyolult lenne számukra, hogy mindenben segítségünkre legyenek. Ezért találnunk kellett egy alternatív helyszínt, és esemény, ami jobban illik hozzánk.”

Már így is két WTCR versenyhétvégén szerepeltek volna, így egy harmadik forduló, az augusztusra áthelyezett Hungaroring mellett döntöttek.

„Az Eurosport Events már 2011 óta ellátogat a Hungaroringre, és nagyon jó a kapcsolatunk az ottani vezetőséggel. Mivel a WTCR és az PURE ETCR promótere ugyanaz, könnyebben meg tudjuk oldani, hogy mindkét sorozatnak megfelelő paddockot és hétvégi formátumot alakítsunk ki.”

„A magyar szurkolók az egyik legszenvedélyesebbek a világon, főképp a túraautók esetében. A PURE ETCR egy teljesen más élményt nyújt majd, az új, kieséses lebonyolítással. Megállás nélküli, szoros csatákat láthatnak majd a nézők.”

A pontos pályarajzot és a kapuk helyét még nem tudni, ezt eddig csak egy helyszínnél jelentették be. Vallelungában egy rövidített vonalvezetésen mennek majd Azconáék.

A Hyundai még nem jelentette be hivatalos felállását, azonban az autót Jean-Karl Vernay és Augusto Farfus segítségével fejlesztették ki. Rajtuk kívül Michelisz Norbert is kipróbálhatta az autót a WTCR szezonzáróján.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

PURE ETCR (@pure_etcr) által megosztott bejegyzés

A PURE ETCR 2021-es versenynaptára:

# Dátum Pálya Ország Fő verseny
1 06.18.-20. Autodromo Vallelunga ?? Olaszország
2 07.09-11. Motorland Aragón ?? Spanyolország
WTCR: spanyol hétvége
3 08.06.-08. Bellahøj Park ?? Dánia
Koppenhága Historic Nagydíj
4 08.21.-22. Hungaroring ?? Magyarország
WTCR: magyar hétvége
5 10.15-17. Inje Speedium ?? Dél-Korea
WTCR: koreai hétvége