KezdőlapEnduranceF1-es világbajnokot tett ki csapatából a legendás márka - úgy érzik, nem...

F1-es világbajnokot tett ki csapatából a legendás márka – úgy érzik, nem áll készen

-

A 2000-es évek közepén több helyről is viharos körülmények között távozott a Forma-1 1997-es világbajnoka, Jacques Villeneuve, most viszont teljesen más körülmények között került ki egy világbajnoki mezőnyből.

A kanadai világbajnok 2003-ban, a csapatfőnök Dave Richardsszal való összekülönbözése miatt hagyta ott először a Forma-1-et. Kapott utána még egy lehetőséget, de 2006-ban év közben döntött úgy, hogy nem folytatja tovább. Hirtelen visszavonulása adott lehetőséget Robert Kubica debütálására.

Villeneuve utána főleg a NASCAR-ban versenyzett, emellett indult Le Mans-ban, az Indy 500-on és megfordult a Formula E-ben is.

Nagy meglepetésre a kanadai világbajnok 52 évesen visszatért a motorsport élvonalába, méghozzá az idén végre útjára induló Vanwall Hypercar programjában kapott helyet. A finoman szólva is kiscsapatnak számító brit márka ugyan nem számított esélyesnek, Villeneuve jelenléte azonban legalább biztosította, hogy mindig említés esik majd róluk a futamok végén.

A ByKolles elnevezésű osztrák csapat volt felelős az autó tervezéséért és építéséért, ezután szerezték meg hosszú jogi huzavona után a Vanwall márkanevet, hogy indulhassanak a világbajnokságon (WEC). Tehát gyakorlatilag egy privát csapatról beszélhetünk, messze állnak bármiféle gyári háttértől.

A sok halasztás két évvel vetette vissza a programot, így hiába volt kész az autó, nem tudtak sokat tesztelni a bemutatkozás előtt. Ennek megfelelően messze elmaradtak a többiektől az eddigi hétvégéken, de különösen Villeneuve tempója volt elmaradva a mezőny többi részétől.

Olyan szempontból érthető, hogy az igen kevés gyakorlás nagy részét a program korai részében kinevezett fejlesztőpilóták, Esteban Guerrieri és Tom Dillmann teljesítették, míg az utolsó pillanatban szerződtetett Villeneuve-nek alig volt lehetősége körözni, és vissza kellett szoknia a sportautózás légköréhez, mint például nagyszámú mezőnyben való közlekedés és a lekörözések.

WEC: F1-es világbajnokkal tér vissza egy legendás név

„A helyzet az, hogy nem érezzük azt, hogy [Villeneuve] készen áll Le Mans-ra.” – osztotta meg a határozatot a csapatfőnök Colin Kolles a SportsCar365-tel.

„Ráadásul felesége terhes, most babát várnak július elejére. Le Mans nagy verseny, nem kockáztathatunk. Személyes okok és a kevés tapasztalat miatt úgy döntöttünk, hogy új pilótával vágunk neki, aki Tristan Vautier lesz.”

A francia pilóta rendkívül széleskörű tapasztalattal rendelkezik a sportautózás terén, már 5 szezont teljesített az IMSA élvonalában, és két éve megnyerte a Sebringi 12 órás versenyt is.

„Sebringben [a WEC idénynyitón, ahol az IMSA mezőnye is versenyzett] találkoztunk, és elkezdtünk gondolkodni, hogy dolgozhatnánk együtt. Szerintem ő a legjobb választás számunkra. Jó eredményre van szükségünk, az a cél. Persze sosem lehet tudni, mi fog történni, de az én munkám az, hogy csökkentsem a veszélyeket.”

A Vanwall a tartalékpilótaként szerződtetett korábbi DTM-pilóta Esteban Muth-ot is beültethette volna Villeneuve helyére, Kolles azonban magyarázatot adott a kissé szokatlan döntésre.

„Esteban Muth egy nagyon tehetsége fiatal versenyző, de nem kockáztathatunk egy olyan emberrel, aki még kevesebbet ment, és a forgalomban sincs tapasztalata.”