KezdőlapEnduranceKubica győzelemmel nyitott második LMP2-es versenyén

Kubica győzelemmel nyitott második LMP2-es versenyén

-

Robert Kubica idén az Európai Le Mans Szériában (ELMS) indul a legmagasabb, LMP2-es kategóriában.

A nyitó fordulót Barcelonában rendezték meg, és a lengyel nyerni tudott WRT-s csapattársaival, Louis Délétrazzal és Ye Yifeijel.

Délétraz tavaly – amellett, hogy a Haas tartalékpilótája volt – még az Formula 2-es mezőnyt erősítette, és virtuális Le Mans-t is nyert.

Ye Yifei tavaly az Euroformula Open győztese lett, idén pedig már behúzta az Ázsiai Le Mans Széria bajnoki címét is.

A trió 22 másodperces előnnyel nyerte a 4 órás versenyt a Will Stevens fémjelezte Panis Racing-egység és a címvédő United Autosports autója előtt.

A lengyel második LMP2-es versenyén vett részt, miután már indult az idei Daytonai 24 óráson ugyanebben a kategóriában.

„Hogy őszinte legyek, nem számítottam arra, hogy ilyen könnyű dolgunk lesz.” – jelentette ki Kubica. – „Ha ilyen nagy előnyöd van, csak haza kell hozni az autót. De hogy őszinte legyek, a munka nagy részét már a hétvége előtt elvégezte a csapat.”

Ugyanakkor kiemelte, nem lehet biztosnak venni a tempót, ugyanis a Hypercar kategória megjelenésével lassítani fognak az LMP2-es szabályzaton is.

„Az egy újabb kihívás lesz számunkra. Emlékeznünk kell arra, hogy itt még kezdők vagyunk, nincs sok tapasztalatunk. Amint megváltozik a szabályzat, az újraírja majd a beállításokat, a nulláról kell majd kezdenünk. De most megmutattuk, hogy képesek vagyunk végigvinni azt, amit tervezünk. Remélhetőleg ez menni fog ezután is.”