KezdőlapE-sportVerstappen és Norris újfent csapattársak lesznek a virtuális világban!

Verstappen és Norris újfent csapattársak lesznek a virtuális világban!

-

A való világban ugyan már egyes szériákban (NASCAR) már újraindult a versenyzés, azonban a Forma-1-ben még továbbra sem zörög a haraszt. Többek között emiatt is fordult számos versenyző a virtuális versenyzés felé. Ennek egyik legnagyobb előnye pedig az, hogy egy csapatban láthatjuk majd Max Verstappent és Lando Norrist a virtuális LeMans-i 24 órás versenyen.

A legendás verseny online változata június 13-14-én kerül majd megrendezésre. A két Forma-1-ben szereplő szupertehetség pedig az LMP2 kategóriában fog majd rajthoz állni a Team Redline csapatának színeiben.

A koronavírus miatt nyilvánvaló, hogy a valós eseményt el kellett halasztani, ami miatt a WEC-ben szereplő szervezetek és csapatok is csatlakoztak a virtuális eseményhez.

A Team Redline nem bízza a dolgokat a véletlenre, ugyanis a két Forma-1-es versenyző mellett – akik nem mellesleg a szimulátorozás világában is otthon vannak – még két profi szimulátoros versenyzőt, Atze Kerkhofot és Greger Huttut alkalmazzák a csapatukban.

Verstappen már a korábbiakban is hangoztatta, hogy a valós LeMans-i 24 órás versenyen is kipróbálná magát édesapjával, Jossal egy csapatban. Azonban mivel az édesapja nem szimulátorozik, ezért a Red Bull pilótájának be kell érnie Norisszal, Kerkhoffal és Huttuval.

Az eseményt nem mellesleg az rFactor2 játékán belül fogják lebonyolítani, pont ugyanazokkal a kategóriákban, amiket már a LeMans-i 24 órás versenyen is megszokhattunk.