A hétvégén a csehországi Mostban rendezték a kaimon Európa-bajnokág idei negyedik versenyhétvégéjét, amelyen Kiss Norbert tovább növelte az előnyét az összetett élén.

A csehországi Mostban folytatódott a nyári szünet után a kamion Európa-bajnokság. Kiss Norbert, a Révész Racing versenyzője ott folytatta, ahol a szünet előtt abbahagyta: pénteken a leggyorsabb volt az időmérőn, így az első rajthelyről startolhatott szombaton az első futam során. Bár nem volt tökéletes a rajt, sikerült megtartania pozícióját, és elsőként intette le a kockás zászló.

„Biztosan nem ez volt életem legjobb rajtja, de az első kanyarhoz jól érkeztem, így egyértelműen elöl tudtam maradni, majd elkezdtem egy kis előnyt építeni. Minden nagyon jól működött, az autó egyensúlya rendben volt, a gumi is rendben volt, és sikerült megszerezni az első helyet. Nagyon örülök a győzelemnek, köszönöm a csapatnak, a Révész Racingnek, hogy mint mindig, most is jó munkát végeztek. Soha nem könnyű megnyerni egy versenyt, de amikor gyors vagy, lehetsz egy kicsit magabiztosabb, ami ma nálunk is így volt, így a végén kicsit lazábban mehettem” – nyilatkozta a leintés után Kiss Norbert.

A nap második versenyén a fordított rajtrács miatt a 8. helyről startolhatott a magyar pilóta, aki sorra előzte riválisait, és végül ismét dobogón, ezúttal a harmadik helyen zárt.

Vasárnap aztán újabb időmérőt és két futamot rendeztek. A nap első versenyén ismét Kiss Norbert indulhatott az első rajthelyről, és sikerült az első kanyarban maga mögött tartania a remekül induló Albacetet. Ez döntő volt, mert a spanyol több támadást nem tudott indítani, az Eb listavezetője pedig végül 6 másodperces előnnyel győzött.

„A rajtnál Antonio Albacete nagyon közel volt hozzám, fej-fej mellett haladtunk a féktávon, én pedig egy kicsit később tudtam fékezni, és jobban bevenni az első sikánt, így az élre kerültem, és elkezdtem növelni az előnyömet. Ahogy tegnap, úgy most is sikerült megismételnünk a sikert, és a tempó is jó volt. A gumik remekül bírták a terhelést, a kamion pedig kiválóan működött, így csak arra kellett figyelnem, hogy ne kövessek el hibát, ne lépjem túl a sebességhatárt. A Révész Racing csapata ismét remek munkát végzett, úgyhogy köszönöm nekik” – értékelt Kiss Norbert.

A hétvége negyedik futamán ismét a 8. helyről rajtolhatott a magyar versenyző, és végül bravúros előzések után másodikként ért célba, azaz a hétvége mérlege: négy futam, négy dobogós hely, ebből két győzelem! Összetettben ezzel Kiss Norbert tovább növelte az előnyét.

A kamion Európa-bajnokság mezőnye legközelebb az idei ötödik fordulóban lép pályára, amelyet szeptember 12-én és 13-án rendeznek a belgiumi Zolderben.