KezdőlapFastest SlapAlbon riválisait ugratta a közös gyakorlás alatt

Albon riválisait ugratta a közös gyakorlás alatt

-

Alex Albon a közös gyakorlás alatt George Russellt és Charles Leclerc-t is ugratta.

A koronavírus miatt a pályán történő versenyzés egy ideig szünetel, így a pilóták az online világba menekülve keresnek alternatívákat. A virtuális versenyzés a fiatalabb generációt összefogta, és a versenyzők közös Twitch közvetítések során pezsdítik fel egymás és az őket nézők napjait.

Korábban már megírtuk, hogy a monacói versenyző nyerte a virtuális Vietnámi Nagydíjat. Ám a 22 éves pilóta már másnap belevetette magát a gyakorlásba, és többi társával felvértezve rendeztek egy mini-bajnokságot. A Williams két pilótája és Leclerc, Twitch csatornáján is közvetítette az eseményt, míg Albon és Antonio Giovinazzi csak a „hangjukat” adták a műsorhoz.

A mini-bajnokság első fordulóját Monzában játszották le. Az időmérő után öt körös versenyt hirdettek, majd mentek is a következő helyszínre Silverstone-ban. Termesztésen a gyakorlás nem telt el móka nélkül, a jó hangulatot legtöbbször Alex Albon, Charles Leclerc és George Russell szolgáltatta.

Az egymásba ütközések és a másik pilóta kiforgatásán túl, a Red Bull versenyzője riválisait is ugratni kezdte. A thai pilóta többek között emlékeztette a monacóit a tavalyi ominózus estre, mikor a szélárnyékért való küzdelem során a monzai időmérő utolsó szakaszában, csak a Ferrari ifjonca és Carlos Sainz tudott mért kört futni, míg a többiek nem értek fel időben. Mattia Binotto nagyon mérges volt az eset után, ugyanis Leclerc nem a megbeszéltek szerint járt el, és nem adta vissza a segítséget csapattársának, Sebastian Vettelnek. Mikor Albon az esetet szóba hozta, a 22 éve versenyző először nem értette, mire akart kilyukadni ellenfele. A Red Bull versenyzője nevetni kezdett, miközben a Williams brit pilótája mosolygott:

Albon: „Charles próbál magának szélárnyékot találni úgy, mint tavaly.”

Leclerc: „Milyen szélárnyékot?”

Albon:  „Ezúttal elengedte a csapattársát?”

A videó ide kattintva elérhető.

 

A thai versenyző Russellt is célba vette. A brit korábban távozott a gyakorlásról, mert vacsorára pizzát kellett sütnie. A Red Bull pilótája nem akarta elhinni, hogy valóban az említett készíti el az ételt, és azzal ugratta, hogy csak megrendeli azt. A Williams versenyzője azonban Instagram oldalán bebizonyította, hogy valóban házi pizza készült.

View this post on Instagram

Home made pizza evening ??

A post shared by George Russell (@georgerussell63) on