KezdőlapFastest SlapAlonso és Ricciardo is fontolóra veszi a Bathurst 1000-en való indulást

Alonso és Ricciardo is fontolóra veszi a Bathurst 1000-en való indulást

-

Fernando Alonso és Daniel Ricciardo kapcsán is felmerült, hogy a jövőben talán rajthoz állnának a Bathurst 1000-en.

Alonso esetében erre nagyobb az esély, hiszen ő már felhagyott F1-es karrierjével és nagy kedvvel próbálja ki magát más bajnokságokban. A spanyol versenyző jelenleg a WEC-re, valamint a májusi Indy 500-ra koncentrál.

Emellett azonban arra is lehet lehetősége, hogy elinduljon a bathursti versenyen szabadkártyával, a Walkinshaw Andretti United Supercars csapat színeiben, melynek társtulajdonosa nem más, mint Zak Brown, a McLaren vezérigazgatója.

„Beszéltem Zakkel.” – mondta Alonso a téma kapcsán. „Van egy csapata, és beszéltünk ezekről az ikonikus versenyekről, melyek egy nap érdekesek lehetnek. Persze nem rövidtávon, de semmilyen lehetőség előtt nem zárom be a kaput.”

Továbbá Alonso annak a lehetőségét sem zárja ki, hogy jobban belekóstolna a NASCAR versenyzésbe is.

Jelenleg azonban a tripla korona a célja, mely egy Monacói Nagydíj, egy Le Mans és egy Indy 500 győzelemből áll és Alonsónak ehhez csak az utóbbi hiányzik. Nem tűnik olyan rendkívül nehéznek ezt a triplát behúzni, mégis, eddig ez még csak Graham Hillnek sikerült.

Ricciardo ugyan teljes munkaidőben Forma-1-es versenyző, de ő is szívesen rajthoz állna egyszer hazája legnagyobb autósport eseményén.

„Elég király lenne.” – mondta Ricciardo a Motorsport.comnak. „Nem rég kérdezték tőlem, hogy F1 után akarnék-e máshol versenyezni, például V8 Supercarsban, NASCAR-ban, vagy Le Mans-ban. De minél régebb óta csinálom ezt, annál inkább elkoptatja az embert. És azt gondoltam, ha egyszer befejezem, akkor szerintem befejezem. De soha ne mondd, hogy soha. Jelenleg 50-50% esélyt adnék neki.”

A szezonnyitó melbourne-i verseny előtt azonban Ricciardo kipróbálhatta Rick Kelly Nissan Altimáját.

„Mellette ülni az autóban és első kézből tapasztalni, elég király volt.” – mondta Kelly Ricciardóról.