back to top
KezdőlapFastest SlapEgy másik F1-es bajnok is felveszi a harcot a visszatérő Räikkönennel szemben

Egy másik F1-es bajnok is felveszi a harcot a visszatérő Räikkönennel szemben

-

Hivatalossá vált, hogy Kimi Räikkönen mellett Jenson Button is részt fog venni 3 NASCAR Cup Series versenyen. 2009 bajnoka először Austinban, a COTA-n állhat majd rajthoz.

A brit pilóta a Rick Ware Racing csapatának 15-ös rajtszámú autóját fogja majd vezetni, a kiemelt támogatója pedig a kenőanyagokat forgalmazó Mobil 1 lesz. Button szereplését a Stewart Haas-Racing is támogatni fogja.

Ismét versenyezni fog Kimi Räikkönen

Egykori riválisával ellentétben a Brawn GP és a McLaren egykori pilótája először fog versenyezni a NASCAR-ban. Az austini hétvégén kívül 2009 világbajnoka még két alkalommal ülhet majd autóba biztosan: júliusban a chicagói, augusztusban pedig a sorozat indianapolisi fordulóján mutathatja meg a rátermettségét a volán mögött.

Button 2016-ban teljesítette az utolsó szezonját a Forma-1-ben, de az onnan való visszavonulását követően sem bírta ki, hogy autó üljön. A brit klasszis idén a NASCAR mellett ugyanis a legendás Le Mans-i 24 órás versenyein is megméretteti majd magát. Az ex-F1-es mindkét közreműködő csapatnak megköszönte a lehetőséget és azt is elárulta, hogy a jövőben akár ovál versenyeken is láthatjuk majd, ha jól sikerül a bemutatkozása Cup Series-ben.