KezdőlapFastest SlapHamilton a Manchester United egykori sztárjával járt egy iskolába és focizott együtt

Hamilton a Manchester United egykori sztárjával járt egy iskolába és focizott együtt

-

Lewis Hamilton a Forma-1-es mezőny egyik legismertebb és legnépszerűbb pilótája. A Mercedes hétszeres világbajnokáról azonban nagyon kevesen tudják, hogy fiatal korában a labdarúgással is komolyabban foglalatoskodott.

Hamilton a Nagy-Britanniában található Stevenage-ben született és ott is járt iskolába. A 103-szoros futamgyőztes egy alkalommal Ashley Young mellett is focizott, akiből az idő múlásával profi labdarúgó lett. Mindketten a Stevenage-ben található „The Saint John Henry Newman” katolikus iskolába jártak és az ottani csapatban játszottak együtt. Young kezdetben a Watford csapatában játszott, majd 2011-ben a Manchester United-hez szerződött, ahol az elöltött évei alatt 5 trófeát, köztük a Premier League-et, az Európa-ligát és az FA Kupát is megnyerte. A brit focista jelen pillanatban a szintén Premier League-ben lévő Aston Villát erősíti.

Hamilton ezt követően egy hat osztályos magániskolában folytatta a tanulmányait Cambridge-ben, de a versenyzéssel már 5 éves korában megismerkedett. Azonban nem a szokványos módon, ugyanis a brit kezdetben távirányítós versenyautókkal versenyzett és majd csak pár évre rá kezdett el saját is gokartozni.

Hamilton a sikereivel szülővárosa hősévé vált, különösen a fiatalabb generáció számára. A brit 2020-ban a hetedik világbajnoki címe megnyerése után azt üzente a fiataloknak, hogy „merjenek nagyot álmodni”, pont úgy, ahogyan azt ő tette, amikor elhatározta, hogy egy napon Forma-1-es versenyző lesz belőle.