back to top
KezdőlapFastest SlapHamilton beperelt egy luxus óramárkát, és vesztett

Hamilton beperelt egy luxus óramárkát, és vesztett

-

Egy svájci óragyártó azért állt három évig perben a friss hétszeres Forma-1-es világbajnokkal, mert már 1892 óta az ő nevét használják.

Lewis Hamilton győzelmi sorozata – ha zöld asztal mögött is, de – megszakadt. Az óramárkát azt követően perelte be, miután levédték a „Hamilton” nevet, amivel Európa-szerte ők rakhatják rá jogosan ezt a szót bármilyen kiegészítőre.

Miután a cég bebizonyította, hogy 1892 óta ad el órákat ezen a néven, a kérvényt – miszerint a védjegyet tegyék semmissé – az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatala (EUIPO) visszautasította.

Azzal indokolták döntésüket, hogy a sztárok nem rendelkeznek születési joggal, hogy a saját nevüket márkanévként kezeljék. Ráadásul a svájci gyártó már azelőtt használta a nevet, hogy ő megszületett volna.

„A Lewis Hamilton szellemi tulajdonát érintő kérvényt jogtalannak ítéljük. A vitatott cégjelzés csupán a ’HAMILTON’ szót tartalmazza, nem azt, hogy ’LEWIS HAMILTON’. Ez pedig egy elég gyakori név az angol nyelvű országokban.”

A meghallgatás során elhangzott, hogy a világbajnokot képviselő cégnek inkább az utóbbi kifejezést kéne levédenie. Ez ellen az óragyártó rögtön tiltakozott.

A jogi képviselő cég ezenfelül 893 fontot köteles fizetni az említett svájci vállalkozás számlájára, a perköltségek fedezése végett.