back to top
KezdőlapFastest SlapElképesztő, de rejtett utalással már több napja leleplezték Hamilton csapatváltását?

Elképesztő, de rejtett utalással már több napja leleplezték Hamilton csapatváltását?

-

Csak csütörtökön robogott végig a médiában gyorsvonatként, hogy Lewis Hamilton a Ferrari pilótája lesz 2025-től, pedig néhány napja megjelent olyan fotó, amin egy apró utalás már sejttette ezt.

A Ferrari néhány napja jelentette be az új szponzorát, az alkoholmentes Peronit, amit egy ötletes és vicces reklámfilmmel párosítottak. A marketingkampány részeként kiadtak fotókat is, és az egyiken a sok tárgy között megbújt egy aprócska motívum, ami most nyert értelmet: az egyik kis modellautó.

Az 1955-ös modell ugyanis alapesetben nem szimbolizálna semmit, legalábbis mi nem találtunk kiemelt eseményt a vállalat történelmében ebből az évből. Ha jobban megfigyeljük viszont, az autón a 44-es rajtszám látható, és igen, ez Hamilton száma, amit 1955-ben Maurice Trintignant használt a Monacói Nagydíjon. A versenyzőknek akkoriban nem volt állandó rajtszáma, az futamról futamra változott, például Trintignant autójára is csak ezen az egy versenyen került fel abban az esztendőben.

Hamilton és a Ferrari szerződésének hivatalos bejelentését csütörtök este tették meg.