back to top
KezdőlapFastest SlapMi volt ez a verseny, amiről a Ferrari film szól?

Mi volt ez a verseny, amiről a Ferrari film szól?

-

A Mille Miglia versenynek Olaszországban volt nagy hagyománya 1957-ig, egy egész napon át tartott.

Akár minimális nyelvtudással gyorsan kikövetkeztethető, hogy a megnevezés a távra, ezer mérföldre (mintegy 1500 kilométerre) utal. A vonalvezetés némileg változott az idők során (az elsőt például megtekinthetik ezen az oldalon), de a kiindulási pont és a cél Brescia volt, innen Rómáig mentek el a résztvevők. Kezdetben ehhez több mint 20 órára volt szükség a győzteseknek, ez később mintegy a felére csökkent.

1927-ben rendezték meg először, az utolsó években, 1957-ig a sportautó-világbajnokság egyik állomását is jelentette. Érdekesség, hogy az autók rajtszámának azt az időpontot adták meg (az óra és a perc alapján), amikor elindultak. Az első futamon állítólag 25 ezer katonát vezényeltek a versenyre, hogy biztosítsák, amit lehet a 77 autó részvételével zajló viadalt. A nevezők között volt a monzai pálya egyik alapítója, Arturo Mercanti is, „Ismeretlen Szerzetes” álnéven.

Természetesen sok veszélyt rejtett az útvonal: hegyeken-völgyeken és falvakan át kanyargott, aki kisodródott, imádkozhatott, hogy a gondviselés megóvja a bajtól. Sajnos ez nem mindig történt így, az évek során rengeteg baleset szedett áldozatokat, és az 1938-as, több nézőt életét követelő tragédia miatt Mussolini be is tiltotta a Mille Migliát. Hasonló okból ért véget a verseny története 1957-ben, akkor Enzo Ferrari ellen pert is indítottak emberölés vádjával (hogy ne spoilerezzünk a filmről, nem áruljuk el, csapata melyik pilótája hunyt el). Pedig akkor állítólag már ötmillióan figyelték a futamot a helyszínről.

Fotó: Scuderia Ferrari Press Office

Főleg olaszok, olasz versenyautókkal nyerték a versenyeket, a kevés kivétel egyike 1931 és 1955 volt, amikor Rudolf Caracciola, Stirling Moss, illetve váltótársaik diadalmaskodtak a Mercedesszel. (Emellett 1940-ben a BMW párosa is jegyzett egy sikert, de az a pálya teljesen más volt, mint a klasszikus.) A Mille Miglia legsikeresebb versenyzője a négy győzelmet szerző Clemente Biondetti.

Híres sztori 1930-ból, hogy a Forma-1 előtti nagydíjak legendás alakja, Tazio Nuvolari éjszaka lekapcsolta az első lámpáit, hogy rejtve, csak annak hátsó lámpáját követve üldözze az előtte haladó riválisát, majd a meglepett ellenfelét teljesen váratlanul előzte meg.

1977-ben történelmi autók versenyeként újraélesztették a Millia Migliát az eredetihez hasonló útvonalon, és olyan autók vehetnek részt rajta a mai napig, amelyek indultak a korábbi versenyeken.

A Ferrari filmet kollégánk már megnézhette a premier előtt, beszámolóját itt olvashatják róla.

Adam Driver káromkodva söpörte le egy néző kritikáját a Ferrari-filmről