back to top
KezdőlapFastest SlapNem hajlandó Steinerrel egyszerre kamera elé állni Ralf Schumacher

Nem hajlandó Steinerrel egyszerre kamera elé állni Ralf Schumacher

-

Miután Günther Steiner egyértelműen hátrányos kijelentést tett Mick Schumacher karrierjére, a pilóta nagybátyja, Ralf úgy döntött, nem hajlandó közös műsorban szerepelni vele, hiába lettek kollégák idén az RTL-nél.

Steiner azt üzente a 2025-re versenyzőt kereső Alpine-nak, hogy ő nem venné fontolóra Mick Schumacher szerződtetését, ami azért pikáns, mert a szezon néhány versenyét Németországban közvetítő RTL a korábbi csapatfőnököt és Ralf Schumachert is alkalmazza szakértőként. 

Utóbbinak elege lett a Haasnál 2021-ben és 2022-ben Mick csapatfőnökeként dolgozó, de az év elején menesztett Steiner nyilatkozataiból. „Nem értem jóbarátunk, Günther Steiner értelmetlen szurkálódását. Lassan kezdem azt érezni, hogy akadályozni akarja. Ha Mick visszatérne a Forma-1-be és jól teljesítene, az nem vetne jó fényt Steinerre – mondta az F1-Insider-nek az unokaöccse kapcsán. – Lehet, hogy inkább azon kellene gondolkodnia, miért javult fel a korábbi csapata?”

„Az RTL ismeri a véleményem, Steiner Úr is. Nem fogunk többet közösen kamera elé állni. Bahreinben [az első közös szereplésünkkor] bevállaltam ezt a közös munka miatt, de legközelebb nem fogom. Következetes vagyok.”

Legközelebb július második felében, a Magyar Nagydíjon közvetíti az F1-et az RTL.

Fejmosást kaptak a Kanadai Nagydíj szervezői