KezdőlapFastest SlapTe lecserélnél egy Ferrarit egy Twingóra? Piqué megtette, Shakira megénekelte

Te lecserélnél egy Ferrarit egy Twingóra? Piqué megtette, Shakira megénekelte

-

A 2022-es év egyik legnagyobb „sztárbotránya”, ha lehet így nevezni, az énekesnő Shakira és a futballsztár Gerard Piqué szakítása volt. Mindez az után történt, hogy kiderült, hogy a világbajnok labdarúgó megcsalta az énekesnőt.

Piqué és Shakira több, mint 11 évig alkottak egy párt, és van két gyermekük is, Milan (10) és Sasha (8).

Szakításuk óta nagyjából félév telt el, és úgy tűnik, Shakita most adta ki magából minden dühét. Egy énekesnő pedig nem is tehetné ezt egyértelműbben: írt és elénekel egy dalt.

A spanyol nyelvű számhoz egy egyszerű klip is készült, melyben a 45 éves énekesnő szokásához híven remekül néz ki.

A dalban aztán exe kapja az ívet rendesen. Azon túl, hogy Shakira közli, hogy jó lett volna ha gyúrt volna az agyára is, és elmondja, hogy ő egymaga is ér annyit, mint két 22 éves, márkákkal is hasonlatot vont. Olyan sora is van, melyben azt énekli, hogy lepereg róla, amit mások fröcsögnek róla. A fröccsenés szó a spanyolban így fest: salpique. Amit Shakira sal Piqué-nek hangsúlyoz.

Azt énekli, hogy Piqué a félrelépéssel gyakorlatilag egy Rolexet cserélt Casióra, vagy egy Ferrarit Twingóra (Renault).

A Renault zokon is vette, hogy becsmérelve lettek, és a spanyol képviselet Twitteren reagált a dalszövegre. Egy 22-es számmal ellátott Twingót posztoltak (utalva a dalszövegre), és a következő szöveget mellékelték: „Az olyan srácoknak és lányoknak, mint te. Hangosítsd fel!”

Reagált később a spanyol Casio is, akik egy vízálló, klasszikus órájukat posztolták azzal a szöveggel, hogy „mi szeretjük, ha lefröcskölnek (nos salpique) minket”.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Casio Relojes Spain (@casiorelojes_es) által megosztott bejegyzés

Maga Piqué is lecsapta azonban a magas labdát, a Kings League Twitch közvetítésében

A futballista tavaly novemberben vonult vissza, és máris új projektbe kezdett. Létrehozott egy új futballbajnokságot, a Kings League-et, melyben némileg megreformálta a foci szabályait. 

A Twitch-streamben bejelentett egy Kings League projekt és a Casio óragyártó cég közötti új megállapodást, majd büszkén mutogatta Casióját a csuklóján. Emellé közölte, hogy egy Casio egy egész életre szól.

Nem hagyta ki a „buliból” a Renault-t sem. Piqué közölte azt is, hogy a Kings League következő játéknapján egy Renault Twingóval fog megjelenni.
A francia autógyártóval még nem született megállapodás, de jó eséllyel ez csak idő kérdése.