KezdőlapFastest SlapZanardit fel fogják kelteni a mesterséges kómából!

Zanardit fel fogják kelteni a mesterséges kómából!

-

Alex Zanardit az elkövetkező napokban fokozatosan fogják felébreszteni a mesterséges kómából. Az olasz legenda nemrégiben egy súlyos balesetet szenvedett a kézzel hajtható kerékpárjával és ez a kezelésének a következő lépése.

Az egykori Forma-1-es és CART versenyző Zanardit egy sienai kerékpárverseny során ütközött egy teherautóval. A baleset június 19-én történt, amiben az olasz legenda súlyos arc és fejsérüléseket szenvedett.

Zanardi a Siena-i Egyetem kórházában ápolták ahol három alkalommal kellett őt megműteni. A legutóbbi műtétet 10 napja végezték el az 53 éves többszörös paralimpiai bajnokon.

A kórház által legutóbb kiadott közleményben pedig az áll, hogy fokozatosan fogják kihozni őt a mesterséges kómából.

„A család beleegyezésével a mesterséges altatás mértékét elkezdtük folyamatosan csökkenteni,” – mondta a Zanrdit ápoló szakorvos. „Ezt követően egy több napos vizsgálatsorozatot kell elvégeznünk, hogy Zanardi folytathassa a felépülését.

„Az anyagcseréje és az életjelei továbbra is jók, azonban neurológiai szempontból még mindig kritikus az állapota.”

A közleményben továbbá az áll, hogy ha Zanardi családja is úgy akarja, akkor már jövő héten újabb tájékoztatást fognak kiadni az olasz legenda állapotáról.