back to top
KezdőlapFormula 110 perc telefonálás után döntött Alonso az Aston Martin mellett

10 perc telefonálás után döntött Alonso az Aston Martin mellett

-

Fernando Alonso elmondta, hogy milyen „tárgyalásokat” folytatott az Aston Martinnal, mielőtt úgy döntött, hogy 2023-ra odaigazol. Elmondása szerint a döntés végül mindössze egy tízperces telefonbeszélgetés eredménye volt.

Ez alapján kiderült, hogy ha az ember kétszeres világbajnok, és több, mint 20 éves F1-es tapasztalattal bír, akkor már kellően rutinos ahhoz, hogy az állásinterjúk már úgy menjenek, mint a karikacsapás.

Alonso az F1TV-nek adott interjújában hangsúlyozta, hogy a megbeszélések meglepően lazán zajlottak.

„Minden akkor kezdődött, amikor Sebastian csütörtökön bejelentette a visszavonulását. Csütörtök este telefonáltam Astonnal, leültünk, megegyeztünk valamiben, hétfőn aláírtuk, és hétfőn bejelentettük” – összegezte a történéseket a spanyol.

„Megkérdezték, hogy van-e szerződésem az Alpine-nal a jövő évre, mondtam, hogy nincs, még nincs, eddig csak beszélgettünk, és azt kérdezték, hogy ‘mit akarsz?’.”

„Elmondtam az igényeimet, ők teljesítik az összeset, megmutatják nekem a projektet, az embereket, akiket szereztek, az új létesítményeket. Szóval igen, ez egy 10 perces beszélgetés volt.”