KezdőlapFormula 114 pilóta szerepel az Alpine listáján a második ülésre

14 pilóta szerepel az Alpine listáján a második ülésre

-

Az Alpine csapatfőnöke, Otmar Szafnauer elmondta, hogy van tervük arra, ha Oscar Piastri tényleg nem ül be az autójukba jövőre.

A francia csapat elég nagy bajba került az elmúlt időben, miután a jelek szerint Fernando Alonso távozása után Oscar Piastrit is elvesztették. Utóbbi azonban még nem biztos, hiszen még nem mondtak le az ausztrálról, aki viszont kijelentette, nem akar az Alpine-nál versenyezni.

„Van egy szerződésünk Piastrival, és meg kell értenünk, hova vezet ez minket jogilag. Úgy hisszük, és ezért adtuk ki a közleményt, hogy van egy kötelező érvényű szerződésünk” – nyilatkozta Szafnauer. „El fogunk tölteni egy kis időt azzal, hogy megnézzük, hova vezet ez minket, és ha Piastri nem lesz az autóban, körülbelül 14 telefonhívásom van olyan versenyzőktől, akik érdeklődnek, mert az Alpine ülés a legértékesebb megmaradó ülés.”

A felmerülő pilóták körét tovább szűkítik majd, míg nem marad négy versenyző, akik között ott lesz Piastri is, állítja Szafnauer.

„Negyedikek vagyunk a világbajnokságban, Ocon jó csapattárs, jó versenyző, terveink vannak arra, hogy a negyedik helynél jobbak legyünk, saját erőforrásunk van, saját létesítményeink, és össze tudjuk hangolni a kasztni és a motor fejlesztését, hogy gyorsabbá tegyük az autót. Nagyszerű technikai csapatunk van, 850 ember, és tovább fogunk fejlődni. Nem csoda, hogy ennyien hívnak, de a tizennégyből négy lesz a végleges listán. És köztük van Piastri is” – tette hozzá.

Forrásgpfans.com