A június 11-én, azaz ezen a napon rendezett 2006-os Brit Nagydíj finoman szólva sem vonult be az F1 klasszikus futamai közé, de egy dolog miatt így is történelmi jelentőséggel bír.

Fernando Alonso a 2006-os Brit Nagydíjon aratott nagyon sima győzelemmel növelte 23 pontosra az előnyét Michael Schumacher előtt a világbajnoki pontversenyben, és egyre inkább úgy tűnt, hogy senki nem állíthatja meg abban, hogy zsinórban másodszor is felérjen a csúcsra az F1-ben. A Renault spanyol pilótájának az évi ötödik (nyolc futamból úgy, hogy a maradék hármon egyaránt második lett) győzelmének árnyékában ugyanakkor történt valami, ami azelőtt még soha: egy nő cserélt kereket az egyik bokszkiállás alkalmával.

Már önmagában ez is kuriózum lett volna, de ha hozzátesszük, hogy nem egy szerelőről, hanem egy tévériporterről van szó, még különlegesebb a történet. A hölgy pedig nem volt más, mint a főként a brit F1-rajongók által jól ismert Louise Goodman. Az F1-ben 1988-ban a Camel PR-felelőseként kezdő, később a Leyton House sajtósaként, majd 1992-től 1996-ig a Jordan kommunikációs igazgatójaként dolgozó Goodman 1997-ben jelent meg a képernyőkön, amikor az ITV megszerezte az F1 közvetítési jogait a szigetországban. Innentől kezdve 2008-ig rendszeresen találkozhattak vele a nézők, majd miután a jogok a BBC-hez kerültek, szintén fel-feltűnt a képernyőn, de már csak időszakos jelleggel. Manapság saját médiacéget működtet és a brit túraautó-bajnokságban dolgozik az ITV-nek.

Goodman és Ron Dennis a 2007-es Magyar Nagydíj előtt

Goodman jelenléte az F1-es paddockban azért is volt üdítő színfolt, mert a sportág technikai aspektusaival foglalkozott (egyébként maga is versenyzett raliban), amit még napjainkban is kevés, de azért egyre több, főként szintén versenyző, vagy korábban maga is csapatnál dolgozó nő tesz. Így jött az ötlet, hogy bemutassák egy F1-es kerékcsere koreográfiáját, és hogy milyen komoly teljesítményt kell nyújtania a szerelőknek.

Az erről készülő anyaghoz pedig Goodman bevállalta, hogy részt vesz egy éles kerékcserében, méghozzá a Hondánál, ahol az akkori első számú brit F1-es pilóta, Jenson Button versenyzett. A bevetést természetesen hónapokon át tartó felkészülés előzte meg a brackley-i csapattal, Goodman feladata pedig az lett volna, hogy Jenson Button első kiállásánál levegye a bal hátsó kereket. Egy héttel a Brit Nagydíj előtt azonban érkezett egy hívás az istállótól, amely közölte, hogy mégsem tartják jó ötletnek az egészet.

Goodman a korábbi jordanes kapcsolatait kihasználva ezután sikeresen rávette a nem egészen egy évvel azelőtt Jordanből Midlandé átvedlő silverstone-i istállót, hogy szerepet vállalhasson Thiago Monteiro kiállásánál, a mezőny egyik sereghajtója pedig belement ebbe, és miután egy hetet gyakorolt a Midland M16-oson, a riporter a silverstone-i verseny 22. körében ott állt az események sűrűjében, és sikeresen segített lecserélni a portugál pilóta bal hátsóját.

Forrás: F1 TV

A meglehetősen unalmas és egysíkú versenyt Monteiro a 16. helyen, 2 körös hátrányban fejezte be, miközben a pole pozícióból rajtoló Fernando Alonso 14 másodperccel nyert a kerékcserék alkalmával Kimi Räikkönent átugró Michael Schumacher előtt. A spanyol pilóta mindössze egyetlen körre engedte ki az első helyet a kezei közül, de akkor is csak a kiállások alatt.

A sors fintora, hogy Jenson Button Hondája olajszivárgás miatt már a 8. körben elfüstölt, így amennyiben a csapat nem mondja le Goodman szereplését, a riporterhölgy kerékcsere nélkül maradt volna.