KezdőlapFormula 12025-ig terjesztették ki az Olasz Nagydíj szerződését!

2025-ig terjesztették ki az Olasz Nagydíj szerződését!

-

Monza polgármestere árulta el a hírt, hogy az általa irányított város versenypályája szerződését 2025-ig hosszabbították meg a Forma-1 vezetőivel.

A legutóbbi Olasz Nagydíjon ugyan már kiderült, hogy az Olasz Automobil Szövetségnek sikerült egy öt éves szerződést kötniük a Liberty Media vezetőivel, megmentve ezzel a nagy múlttal rendelkező monzai versenypályát, aminek jövője igencsak kétséges volt a hosszabbítás előtt.

Ezen szerződés a 2024-es szezonig szólt, azonban ez a módosított szerződés arra enged következtetni, hogy az idei versenyt szinte biztosan zárt kapuk mögött fogják lebonyolítani, szurkolók nélkül.

A Forma-1 vezetői vélhetően ma fogják bejelenteni, hogy az Olasz Nagydíjat az eredetileg tervezett időpontban fogják majd megrendezni szeptember 6-án. Ezzel pedig Monza lenne a nyolc európai helyszín közül az utolsó az idei szezonra tervezett versenynaptárban.

Monza polgármestere, Dario Allevi elmondta, hogy a hírről az Olasz Automobil Szövetség elnöke, Angelo Sticchi Damianai tájékoztatta őt, amint felhívta őt, hogy erősítse meg az esemény részleteit.

„Miközben számos versenyhelyszínnek kell lemondania a versenyrendezésről az egészségügyi vészhelyzet miatt, Monza mindenféleképpen ott lesz,” – mondta Allevi. „Ugyan ott leszünk, de csak zárt kapus versenyt fogunk tudni csak rendezni. Emiatt pedig úgy döntöttek a Forma-1 vezetői, hogy az eredetileg 2024-ig szóló szerződésünket még egy évvel, 2025-ig hosszabbítják meg.”

„Mindez azt jelenti, hogy a szurkolók 2025-ig biztosan láthatnak Forma-1-es versenyt a „sebesség szentélyében”.”