KezdőlapFormula 1A Ferrari megkörnyékezte Hamiltont, és meghökkentően nagy összeget ajánlott neki

A Ferrari megkörnyékezte Hamiltont, és meghökkentően nagy összeget ajánlott neki

-

Brit és olasz lapértesülések szerint a Ferrari minden erejével azon van, hogy jövőre megszerezze Lewis Hamiltont.

A Scuderia kétségbeesetten szeretne újra bajnokká válni, így minden lehetőséget meg akar ragadni arra, hogy elérje célját. Mindaddig a brit versenyző a 8. bajnoki címét célozta meg, így a két fél könnyen kisegíthetné egymást.

A Daily Mail úgy tudja, hogy hasonlóan gondolkodott az olasz cég elnöke is. A brit lap szerint John Elkann már kapcsolatba is lépett a hétszeres világbajnokkal, és 40 millió fontos szerződést ajánlott neki.

A 38 éves versenyző kontraktusa 2023 végén jár le. Toto Wolff korábban elmondta, már elkezdődtek a tárgyalások a Mercedes és Hamilton között, és egyelőre jól haladnak ezen az úton.

Forma-1, Lewis Hamilton, Bahreini Nagydíj 2023, szombat
Lewis Hamilton – Fotó: Steve Etherington/Mercedes AMG Petronas

A brit pilóta többször reagált már a távozásával kapcsolatos pletykákra. A 38 éves versenyző mindig kihangsúlyozta, hogy nem szeretné elhagyni a csillagosokat, ugyanis a márkahűség nagyon erős benne. Ám a Ferrarival megszerezni egy  8. bajnoki címet még Hamiltonnak is vonzó gondolat lenne.

Ugyanakkor a Scuderiánál mindkét jelenlegi versenyző kontraktusa  2024 végéig érvényes, és nem valószínű, hogy meg is akarnak válni tőlük. Ám az olasz média is nyomozni kezdett, és két szcenáriót vázolt fel:

          • A legkézenfekvőbb verzió szerint Charles Leclerc marad a csapatnál, és megkapná maga mellé a hétszeres világbajnokot. Így Carlos Sainznak kellene új munkaadót találnia.
          • Míg a második opció alapján helycserés támadást eszközölnének az alakulatok. Így Hamilton mehet a Ferrariba a spanyol versenyző mellé, míg a monacói pilóta George Russell oldalán bizonyíthatna a csillagosoknál.

A Mercedes következő pár hónapja és fejlesztési csomagja meghatározó lehet. Ha az Ezüst Nyilaknak nem sikerül fejlődni, akkor az angol sajtó szerint dönthet úgy Hamilton, hogy inkábba riválishoz szerződik. Ezen felül a hétszeres világbajnok édesapja korábban már elmondta, örülne annak, ha fia a nagy múltú Ferrarival is bajnoki címet szerezne.

 

ForrásDaily Mail