KezdőlapFormula 1A Ferrari színeiben bemutatkozott Charles Leclerc és Carlos Sainz

A Ferrari színeiben bemutatkozott Charles Leclerc és Carlos Sainz

-

A Ferrari rendhagyó módon mutatta be idei pilótapárosát, Charles Leclerc-t és Carlos Sainzot.

Általában az autóbemutatóval egybe vetve szokott a két versenyző először hivatalosan megjelenni az új évben, ám a Scuderia úgy döntött, hogy szakít idén a hagyományokkal. Az online bemutatók mentén így ketté szedték a prezentálást. Most tehát a pilótáké a főszerep, míg március 10-én a konstrukció fog előtérbe kerülni.

A vörös istálló a hivatalos weboldalán tett közzé egy videót, melyben Mattia Binotto, és a két versenyző szerepelt. A ‘prezentáció’ során a csapatfőnök az olasz alakulat múzeumában köszöntötte a nézőket, majd a 2021 -es év fontosságáról és kihívásairól (új motor, átdolgozott autó, költségvetési sapka, részben új pilótafelállás) kezdett beszélni.

Ezután a két versenyző mutatkozott be, és mondta el, mit jelent számára az, hogy az ikonikus gárda színeiben léphet majd pályára. Ezt követően a csapat által feltett kérdésekre válaszoltak, miközben jó kedélyűen ugratták is a másikat.

Carlos Sainz tavaly még a McLarent erősítette, de mikor az olaszok lehetőséget kínáltak neki, azonnal rábólintott a felkérésre. A Ferrari így búcsúzott Sebastian Vetteltől, és köszöntötte a spanyolt a köreiben.

Charles Leclerc ‘rangidősként’ a harmadik évét kezdi majd meg a Scuderiánál. Tavaly a nem igazán brillírozó autóval is bizonyítani tudott, így idén még nagyobb figyelem vetülhet rá. Főleg amiatt is, hogy neki kell átvenni az irányítást a csapatnál a fejlesztések terén is.