KezdőlapFormula 1A Ferrari szupertitkos forgatási napot tartott Monzában

A Ferrari szupertitkos forgatási napot tartott Monzában

-

A Ferrari ki is bérelte és le is zárta a monzai versenypályát a pénteki nap folyamán, hogy teljesítsék a filmforgatási napjukat – írja a motorsport.com. Ezzel pedig szinte borítékolható, hogy rövidesen kezdetét veheti a Vörösök F1-75-re való fejlesztési dömpingje.

Ez egy váratlan lépés volt a maranellói istállótól, akik ugyan jó formában kezdték az évet, de a legutóbbi versenyek során nem voltak képesek felvenni a Red Bullokkal, különösen Max Verstappennel.

A monzai eseményt olyannyira titokban akarták tartani Mattia Binottóék, hogy a pályát teljes mértékben lezárták és biztonsági őröket is alkalmaztak, hogy távol tartsák a kíváncsiskodókat. Egy pár szurkolónak még így is sikerült egy közeli lesifotókat készítenie a Ferrariról, azonban az autó nagy részét kitakarta a szalagkorlát, így nem lehetett látni, hogy vajon már a fejlesztett autóval tesztelt a Ferrari vagy sem.

A reggel folyamán Charles Leclerc kezdte meg a körözést az Autodromo Nazionale di Monzán, ahol a filmforgatás céljából maximum 100 kilométert teljesíthetett az olasz istálló az F1-75-tel.

Ezt a lehetőséget azért is lőtte el a Ferrari, mert friss videóanyagra volt szükségük az autóról úgy, hogy már az egykori orosz szponzoruk, a Kaspersky matricái nem szerepeltek az autóikon. Az orosz céggel az ukrajnai háború miatt szakított a patinás olasz csapat.

Nagy kérdés, hogy a Vörösök ezen 100 kilométer során – ami a monzai versenypályán 17 körnek felel meg – már használták-e azon új elemeket, amik fel fognak kerülni az autóikra a soron következő Spanyol Nagydíj folyamán.

Binotto nemrégiben azt nyilatkozta, hogy körülbelül 2 tizedmásodperc lehet a lemaradásuk a Red Bullhoz képest, és ha a fejlesztéseik működni fognak, akkor ezt a hátrányt könnyen le is dolgozhatják. Várhatóan egy kisebb leszorító erős hátsó szárnyat, kisebb légellenállást garantáló megoldásokat, valamint kisebb változtatásokat is láthatunk majd az oldaldobozokon és a padlólemezen is.

Mindezen újítások mellett a Ferrari autójának fényezése is megváltozhat a súlycsökkentés érdekében. A mérnökök szerint ez a megoldás 700 grammal könnyebb teszi majd a konstrukciójukat, amivel közelebb kerülnének a 798 kilogrammos súlyhatárhoz.