KezdőlapFormula 1A futam után fogják vizsgálni a Hamilton-Verstappen balesetet

A futam után fogják vizsgálni a Hamilton-Verstappen balesetet

-

Ha sprintkvalifikációs hétvége van, akkor Lewis Hamilton-Max Verstappen ütközés is van. A két bajnokaspiráns ugyanis Silverstone után Monzában is egymásra talált a pályán, ezúttal azonban mindketten kiestek a futamból az ütközésüket követően.

A baleset azt követően történt, miután a Mercedes hétszeres világbajnoka is letudta az első kerékcseréjét. Verstappen – aki rengeteg időt veszített a lassú bokszkiállása miatt – pont Hamilton mellé érkezett meg az egyes kanyarban, azonban brit pilóta nem hagyott elég helyet maga mellett és a holland Red Bullja a W12-jének tetején landolt. Az eset miatt mindketten nulláztak.

Az FIA az Olasz Nagydíj leintését követően fogja megvizsgálni az esetet. Azonban bármennyire tűnt versenybalesetnek a baleset, a stewardok Verstappent vétkesnek találták és egy három rajthelyes büntetést és két büntetőpontot adtak a holland pilóta számára. A bajnokság éllovasának így kettőre nőtt a büntetőpontjainak a száma, a soron következő Orosz Nagydíjat pedig majd az eredeti rajthelyéhez képes 3 rajthellyel hátrébb kezdheti majd meg.