back to top
KezdőlapFormula 1A gumibotrány árnyékában kaphat új szerződést az F1-től a Pirelli

A gumibotrány árnyékában kaphat új szerződést az F1-től a Pirelli

-

Sajtóértesülések szerint az FIA meghozta döntését a Forma-1 következő gumiszállítójának kilétéről. Bár a Bridgestone erős pályázatot tett le az asztalra, a Pirelli kaphatott még három évet búcsúzásul.

Most először tűnt úgy, hogy egy másik beszállító kiszoríthatja az F1-ből a 2011 óta monopolhelyzetben lévő, az új pályázásokon kihívóval is ritkán szembesülő Pirellit, hiszen a Bridgestone komolyan fontolóra vette a visszatérést.

A japán cég 1997 és 2010 között volt olykor egyedüli, olykor pedig a Goodyearrel vagy a Michelinnel „háborúban” álló beszállítója az F1-nek, most pedig amiatt is tartották őket sokan elsőszámú befutónak, mert a Pirelli a paddockbeli hírek szerint a kiszállást is fontolóra vette, továbbá mert az FIA új pályázati feltételeiben megfogalmazta, hogy szeretne szemléletváltást látni a következő ciklusban a gumik viselkedését illetően, a „tervezett avulás” helyett tartósan erős teljesítményt várva tőlük.

Nem lehetett lecsiszolni a katari kerékvetőket, a versenyzők kritizálják a felfestést

Bár hivatalos bejelentés még nem történt, a BBC most úgy értesült, hogy az FIA választása ismét a Pirellire esett, akik a 2025 és 2027 közötti ciklusra is maradhatnak kizárólagos beszállítók, további egyéves opcióval 2028-ra. A lap azonban bennfentes információkra hivatkozva úgy tudja, az olasz cég 2027-ben, 17 évnyi részvétel után ki fog szállni a Forma-1-ből, amiről már tájékoztatta is a sport vezérigazgatóját, Stefano Domenicalit.

A sejtések szerint a Pirelli és a Bridgestone hasonló kereskedelmi ajánlattal állt elő az F1 felé, a sport azonban az óvatosságra alapozva döntött mégis előbbi mellett, hiszen a következő ciklusban párhuzamosan kétféle szabályrendszerhez kell fejlesztenie a következő beszállítónak, egyet 2025-re, egyet pedig az új technikai regulákat hozó 2026-ra. Bár a Bridgestone szakmai hátterét és technikai képességeit senki nem vitatja a sportban, mégis rizikóval járt volna, ha őket kérik fel erre az extra kihívást hozó időszakra, ilyen rövid felkészülési idővel.

Ironikus, hogy a hír éppen azon a napon szivárgott ki, amikor a Pirelli modernkori F1-es ténykedésének talán legnagyobb krízishelyzetébe került a Katari Nagydíjon, hiszen miután péntek este felfedezték, hogy abroncsaik nem biztonságosak a loszaili kerékvetőkön, az FIA-nak módosítania is kellett a pályát.

A BBC szerint a Pirelli hosszabbításának hivatalos bejelentését a versenyhétvégét követően, a jövő héten ejtheti meg az FIA.