back to top
KezdőlapFormula 1A haverkodó pilótáktól lett túl steril az F1? „Ha együtt vacsoráztatok, nem...

A haverkodó pilótáktól lett túl steril az F1? „Ha együtt vacsoráztatok, nem fogod letolni a pályáról”

-

A Forma-1 korábbi hétszeres futamgyőztese, Juan Pablo Montoya saját példáján mutatja be, mennyit változtak a pilóták közötti kapcsolatok az elmúlt húsz évben, ami a kíméletlen szemléletmódot is eltüntette a pályákról.

A 48 éves versenyző, aki 2001 és 2006 között töltött rövid, de annál emlékezetesebb időszakot töltött a Forma-1-ben a Williams és a McLaren pilótájaként, a Beyond the Grid podcast vendége volt, a beszélgetés jelentős részében pedig azt ecsetelte, milyen sokat változott a sport mára az ő idejéhez képest. Felidézte például, hogy a 2000-es évek elején a szinte nem létező gumikopás miatt tényleg a verseny minden körét kvalifikációs tempóban teljesítették – és még ez sem tűnt annyira megerőltetőnek azok után, hogy a nagydíjhétvégék közötti idő jelentős részét teszteléssel töltötték ennél is hosszabb napi távval.

A kolumbiai elmondta, felszabadítóan hatott rá, hogy akkoriban az autó megóvása sem volt annyira sarkalatos tényező, hiszen az felhasználható elemekre ma vonatkozó szigorú limitekhez képest az ő idejében „a versenyzés kultúrájának része volt”, hogy tönkrementek a váltók és a motorok. A Williamsnél ráadásul olykor az időmérőre is ma már elképzelhetetlen hozzáállással küldte ki őt a csapat: „Vagy az első helyen hozd vissza az autót, vagy a kamion platóján. Nem érdekel, hogy meg kell javítanunk az autót, csak adj bele mindent” – idézte vissza az akkori utasítást.

rubens barrichello, juan pablo montoya, ralf schumacher
Fotó: Scuderia Ferrari Press Office

Persze a gumik törékenysége és a technika megóvására való törekvés is nagyban hozzájárul ahhoz, hogy ma már másféle kihívást tartogat az F1 és a régi veszélyfaktor egy része is eltűnt, Montoya szerint azonban van ennek a folyamatnak még egy kulcseleme: a közösségi média megjelenésével a falak nemcsak a versenyzők és a nézők, de a mezőny tagjai között is leomlottak, ráadásul a rajongók bevonzása érdekében a csapatok is sorra gyártják a szórakoztató online tartalmakat a pilótáikkal, ami feloldotta a sport korábbi ridegségét. Mint Montoya most elmondta, 2001 és 2004 között williamses csapattársával, Ralf Schumacherrel egyáltalán nem haverkodtak, kifejezetten ellenséges volt közöttük a viszony, ma viszont ilyesmi már elképzelhetetlen a csapattársak között – ennek hatása pedig a pályán látott akciókra is kivetül.

„Napjainkban a közösségi média mellett a csapattársak legjobb barátok, együtt mennek vacsorázni, együtt padeleznek – mondta kifigurázó hanglejtéssel. – Az én időmben nem beszélgettünk senkivel. Néha váltottam pár szót Fernandóval [Alonso], Rubensszel [Barrichello] és [Felipe] Massával, de ennyi volt. A paddock egy nagyon ellenséges közeg volt. De még az IndyCarban is, amikor valakivel rendes voltam vagy csak nem tettem neki keresztben a pályán, [Chip] Ganassi lehordott: »ha barátokat akarsz, hozd magaddal őket, de nem azért vagy itt, hogy a pályán keress.« Ma mindenki mindenkivel beszélget és jól viselkedik. De ha a pályán kívül kedvelitek egymást és előző este még együtt vacsoráztatok, akkor a pályán már nehéz vele seggfejnek lenni, nehéz leszorítani őt az útról.”

Néhány tartalom a mai F1-ből, ami Montoya idejében biztosan nem készülhetett volna el:

Norris előbb az állatok közé sorolta csapattársát, majd megint megakasztotta egy földrajzos kérdés