Charles Leclerc és Lewis Hamilton is eléggé pesszimista a Ferrari silverstone-i, sőt, spái esélyeit illetően is.

Lewis Hamilton barcelonai győzelme után kezdhettük azt hinni, hogy a Ferrari megérkezett a világbajnoki csatába, Ausztriában azonban a versenyen lehangolóan teljesített a két SF-26-os, amelynek katalóniai aerodinamikai frissítéseit hiába fejelte meg a csapat egy motorfejlesztéssel, gyakorlatilag a Mercedes, a Red Bull és a McLaren is gyorsabbnak bizonyult náluk Spielbergben.

Miként arra korábban mi is utaltunk, Silverstone-ban nemcsak a nyers motorerőn, hanem az energia-visszanyerés hatékonyságán is nagy lesz a hangsúly, ezen a téren pedig a Mercedes az egyértelmű favorit. Így Hamilton szerint a Ferrari nemcsak Silverstone-ban, hanem a soron következő hétvégén, Spában is hátrányban lesz. 

„Nem arról van szó, hogy ne lennék magabiztos. Egyszerűen az a helyzet, hogy [Silverstone-ban] hosszú egyenesek vannak, ezért szerintem ez lesz az eddigi legszélsőségesebb hétvége abból a szempontból, hogy miként lehet beosztani a rendelkezésre álló energiát. A versenyzői csoportos chatben is mindenki arról beszél, hogy mennyire kevés energia áll majd rendelkezésünkre ezen a pályán. Egyszerűen kifogyunk az akkumulátorból. Nagyon kevés olyan kanyar van, ahol vissza lehet tölteni az energiát, ezért az MGU-K a kör jelentős részében nem fog működni. Pont ezen a téren leszünk valószínűleg a legnagyobb hátrányban, így a lemaradásunk akár kétszer akkora is lehet.”

Az összetett harmadik helyén álló Hamiltont arról is kérdezték, szerinte lesz-e az idén esélye utolérni a tőle 46 pontra levő Kimi Antonellit, mire nevetve megjegyezte, hogy „talán csak akkor, ha besétálok a Mercedes garázsába, és kicsavarozok ezt-azt”, majd korábbi csapatát dicsérte. „Nézzék, a Mercedes egy fantasztikus csapat. Látszik, milyen elképesztő szinten teljesítenek, és mindig gyönyörű látni, amikor egy istálló ennyire tökéletes összhangban működik. Amit idén fejlesztettek és elértek, az lenyűgöző, és szerintem óriási erőfeszítésre lesz szüksége bárkinek ahhoz, hogy utolérje őket.”

A 41 esztendő brit azonban azzal is tisztában van, hogy a szabályváltozások miatt sokkal intenzívebb a fejlesztési verseny, mint a korábbi években, amire az Ausztriában legutóbbi fejlesztéseinek köszönhetően az idén először ismét a győzelemért harcoló Red Bullt említette példaként. Éppen ezért feladni semmiképpen sem fogja az idei évet, és mint mondta, lesznek olyan pályák – mint például a Hungaroring –, amelyeken kiegyenlítettebbek lesznek az erőviszonyok.

A hétszeres világbajnok jóslatát osztotta Charles Leclerc is, aki elmondta, sikerült beazonosítaniuk néhány olyan tényezőt, ami felelős az ausztriai versenytempójuk hiányáért, és ezeken változtatnak, de ettől még nagyon nehéz két hétvége vár rájuk. „A következő két verseny szerintem nagyon nehéz lesz a csapat számára, nekem pedig nincs más dolgom, mint lehajtott fejjel dolgozni tovább, és minden helyzetben a maximumot nyújtani, függetlenül attól, hogy éppen milyen pozíciókért harcolunk” – mondta a monacói.