back to top
KezdőlapFormula 1A Hungaroringen teszteli először az F1 az időmérőre vonatkozó új formátumot

A Hungaroringen teszteli először az F1 az időmérőre vonatkozó új formátumot

-

A Hungaroringen teszteli majd a Forma-1 a gumihasználattal kapcsolatos új időmérős formátumot.

A héten Magyarországra érkezik a száguldó cirkusz, hogy teljesítse a szezon 12. versenyhétvégéjét. A megszokásokkal ellentétben vasárnap után nem nyaralni megy a mezőny, hanem Belgiumba, ugyanis ott lesz vége a versenynaptár első felének.

Ugyanakkor újdonsággal készül a sportág a Magyar Nagydíjra, mivel itt próbálják ki először az új időmérős formátumra vonatkozó gumiszabályt. Az új szellemiség jegyében a szárazpályás keverékek mindegyikét kell használni a kvalifikáción, legalábbis annak, aki eljut a Q3-ig. Az első szakaszon a keménykeverékekkel mehetne a mezőny, a Q2-ben kerülnének elő a közepesek, míg a Q3-ban élvezhetnék csak a piros oldalfalú Pirelli előnyeit a megmaradt pilóták.

Az Olasz Nagydíj keretein belül lesz a második próba, így Monza után dönthetnék el a csapatok mennyire tetszik nekik az új rendszer. Mario Isola, a Pirelli F1 vezetője elmondta, izgalmasabb stratégiai lépésekkel rukkolhatnának elő a csapatok, így a verseny is eseménydúsabb lenne.

Forrásgpblog.com