KezdőlapFormula 1A Kínai Nagydíj szervezői a futam halasztását kérik

A Kínai Nagydíj szervezői a futam halasztását kérik

-

Úgy tűnik, az idei szezon is hasonló nehézségekkel fog megkezdődni, mint a 2020-as. Eddig is lehetett tudni, hogy az Ausztrál Nagydíj mellett a kínai forduló is veszélyben van, most pedig a Motorsport-Total.com további konkrétumokkal szolgált utóbbival kapcsolatban.

A 2020-ban törlésre került sanghaji futam promótere egy sajtótájékoztatón jelentette be, hogy halasztást kérnek.

„Nagyon kétséges, hogy meg tudnánk rendezni a versenyt a szezon első felében” – jelentette ki Yibin Yang. „A célunk az lenne, hogy az évad második felére halasszuk. Egy hivatalos kérvényt is benyújtottunk annak reményében, hogy halasztani tudjunk.”

Yang hozzátette, hogy hetente egyeztet a Forma-1 illetékeseivel, szóval nem lesz meglepetés számukra a kérés. Ha futamtörlés lenne az esetből, akkor Portimao és Imola is kész a beugrásra.