Nemcsak az Aston Martin, hanem Fernando Alonso számára is vízválasztó lehet az idei Magyar Nagydíj.

Már egy ideje tudott, hogy az idei szezont pocsék formában kezdő Aston Martin szándékosan nem vetett be eddig fejlesztéseket a 2026-os autóján, mert tulajdonképpen egy B-autón dolgozik, amely – mint most kiderült – a július végi Magyar Nagydíjon fog debütálni. Adrian Newey csapatfőnök pedig most először utalt rá, hogy az átdolgozott AMR26-os komoly hatással lehet Fernando Alonso pályafutására.

Fernando Alonso, Aston Martin
A Magyar Nagydíj új kezdetet jelenthet az Aston Martin, és talán Alonso számára is | Fotó: Sam Bagnall/Sutton Images

Ahelyett, hogy feljebb zárkózott volna, az Aston Martin az elmúlt hétvégéken az újonc Cadillactől is egyre jobban leszakadt, Ausztriában pedig Alonso három körös hátrányban, az utolsó előtti helyen végző Alex Albontól is kört kapva ért célba. Ez persze nem meglepő, hiszen a többiek fejlesztenek, az Aston Martin azonban a fentebb taglalt okok miatt nem. A júliusban 45. életévét betöltő Alonso így hol frusztráltan, hol zavarbaejtő higgadtsággal viseli, hogy kétszeres világbajnokként a mezőny végén szenved, miközben már korábban elmondta, nincs kőbe vésve, hogy 2027-ben is az F1-ben lesz, és a nyári szünetben tervezi meghozni a döntést a jövőjéről.

Ebben a döntésben pedig nagy szerepe lesz Magyar Nagydíj alatt bevetett fejlesztéseknek, amelyek középpontjában Newey elmondása szerint az aerodinamikai átalakítás és a jelentős súlycsökkentés áll. 

„Ez rendkívül fontos. Fernando nagyon várja ezt a fejlesztést, és ha az valóban működik, akkor reméljük, hogy még egy szezonon át az autóban marad. Tapasztalatát, az autó iránti érzékét és a fejlesztések irányításában betöltött szerepét tekintve óriási értéket képvisel számunkra, ugyanakkor kézzelfogható fejlődést szeretne látni. Ha meg tudjuk mutatni neki, hogy határozottan a megfelelő irányba haladunk, akkor teljes mértékben elkötelezett amellett, hogy továbbra is versenyezzen” – idézi a csapatfőnököt az Aston Martin hivatalos honlapja.

Newey ezután részletezte, hogy pontosan mi fog változni az AMR26-oson. „Az alapvető szerkezeti elemek változatlanok maradnak – az alváz és a váltó architektúrája nem változik alapjaiban –, ugyanakkor mindkettőből sikerült súlyt faragnunk, ami új homologizációt és az első rész új töréstesztjeit is szükségessé tette. Az első felfüggesztés változatlan marad, a hátsó viszont kisebb módosításokat kapott. Új orrkúpot fejlesztettünk, és jelentősen átdolgoztuk az aerodinamikai elemeket. Bár az autó alapstruktúrája hasonló maradt, egy nagyon komoly aerodinamikai csomagról beszélünk, amely jelentős súlycsökkentéssel párosul. A célunk, hogy nagyon közel kerüljünk a minimális súlyhatárhoz.”

A fejlesztést irányító mérnökzseni konkrét köridőjavulást nem jósolt, mert elmondása szerint a csapat szimulációs eszközei még mindig nem elég kiforrottak, és nem olyan pontos a korrelációjuk a valósággal, mint lennie kellene.