KezdőlapFormula 1A McLaren rendelkezésére bocsátja tartalékpilótáját az Alpine

A McLaren rendelkezésére bocsátja tartalékpilótáját az Alpine

-

Daniel Ricciardo pozitív koronavírus tesztet produkált a tegnapi nap folyamán, így teljes egészében kihagyja az utolsó a bahreini tesztet. Mivel az első versenyhétvége kezdetéig már kevesebb, mint egy hét van, ezért a csapatnak fel kellett készülnie arra az eshetőségre, ha az ausztrál nem épül fel.

A McLaren Mercedes motorokkal megy, így a tavaly évhez hasonlóan a Mercedesszel megoszthatják a tartalékversenyzőit, ám az Alpine csapat hivatalos közleményben tudatta, hogy megegyeztek a wokingiakkal, hogy amennyiben egyik versenyzőjük kidől, úgy az F2 tavalyi bajnoka, Oscar Piastri ugorhat be a helyére.

„Annak a szellemében, hogy maximális versenyzési lehetőséget kínáljunk a fiatal tehetségeinknek, megegyeztünk a McLarennel abban, hogy a BWT Alpine tartalékpilótája Oscar Piastrit hívhatja segítségül amennyiben valamelyik pilótája nem tud részt venni egy futamon. Oscar továbbra is teljes mértékben az Alpine alkalmazottja marad, és mi élvezünk elsőbbséget az ő esetében.” – olvasható a közleményben.

Könnyen lehet tehát, hogy egy hét múlva egy ausztrál fogja vezetni az egyik McLarent, csak nem Daniel Ricciardo lenne az.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

BWT Alpine F1 Team (@alpinef1team) által megosztott bejegyzés