KezdőlapFormula 1A McLaren-szerelők nem akartak Hamilton oldalán dolgozni 2007-ben

A McLaren-szerelők nem akartak Hamilton oldalán dolgozni 2007-ben

-

A McLaren boxcsapatának tagjai „egymás között harcoltak” azért, hogy Lewis Hamilton helyett Fernando Alonsóval dolgozhassanak 2007-ben, számolt be róla Marc Priestley aki akkoriban a McLarennél dolgozott .

Jóval azelőtt, hogy a Forma-1 történetének legeredményesebb versenyzője lett, Lewis Hamilton viszonylag ismeretlen volt. Most kiderült, hogy még a saját csapatának tagjai sem gondolták, hogy mennyire jó lesz az újonc szezonjában.

Marc Priestley – aki már könyvet is írt – a podcastjában elárulta, hogy a többi szerelő, és a mérnökök is úgy érezték, hogy a garázs másik oldalán van a helyük, Alonso oldalán.

Miután Juan Pablo Montoya a 2006-os szezon közepén elhagyta a csapatot, a kolumbiai pilótát Pedro de la Rosa váltotta az év hátralévő részében. A tapasztalatlan, újonc Hamilton azonban a kétszeres regnáló világbajnok, Fernando Alonso partnerévé vált a következő szezonban a wokingi csapatnál. Így némileg érthető, hogy másodhegedűs szerepet szántak neki.

Hamilton valójában figyelemre méltó utat járt be az F1-ig is. A 2007-es debütálásáig tartó négy egymást követő szezonban nyert egy-egy bajnoki címet. Akkoriban a The Guardian még azt is találgatta, hogy már a 2006-os szezon vége előtt az F1-es mezőnyben találhatja magát.

Jacques Villeneuve több mint egy évtizeddel azelőtti Williams-bemutatkozása óta nem volt olyen sikeres újonc szezonja egy versenyzőnek. Hamilton azonban sokkal fiatalabb és sokkal tapasztalatlanabb volt, mint Villeneuve 1996-ban.

„A szerelők és a mérnökök egymás között harcoltak azért, hogy Fernando garázsában dolgozhassanak. Az emberek nem akartak Hamilton autóján dolgozni, mert nem vártak tőle olyan sokat” – mesélte Priestley.

Akkor még nem sejtették, mennyire tévesen gondolkodtak. Hamilton 12 dobogós helyezést, köztük négy futamgyőzelmet gyűjtött a debütáló szezonjában.

Bár Alonso volt az egyértelmű favorit a szezon elején, ő és Hamilton pontegyenlőséggel fejezték be az évet. A későbbi bajnok, Kimi Räikkönen mindössze egyetlen ponttal végzett a páros előtt.

Mozgalmas szezon volt ez a McLarennél. A két McLaren-pilóta összecsapott a pályán, a pályán kívül pedig a „Spygate” néven elhíresült kémbotrány borzolta a kedélyeket.