KezdőlapFormula 1A Mercedes Bottasszal és Russellel is tárgyal

A Mercedes Bottasszal és Russellel is tárgyal

-

A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff elmondta, hogy a csapat a következő hónapokban dönt majd arról, hogy ki lesz Lewis Hamilton csapattársa a következő szezonban.

A Mercedes az elmúlt hétvégén, szombaton jelentette be Hamilton szerződéshosszabbítását, 2023 végéig.

A csapattárs személyére két nagy esélyes van: az egyik a jelenlegi csapattárs, Valtteri Bottas, vagy a jelenleg a Williamsnél versenyző junior pilótájuk, George Russell.

Bottas 2017 óta tagja a Mercedesnek, 78 versenyen kilenc győzelmet és összesen 52 dobogós helyezést szerzett a csapatnál.

Eközben Russell tavaly a bahreini Sakhir Nagydíj hétvégéjén a már indulhatott egy versenyen a Mercedes színeiben, Hamilton helyén, amikor az akkor még csak hatszoros világbajnok koronavírus fertőzés miatt kénytelen volt kihagyni a versenyt.
Russellnek emlékezetes hétvégéje volt, hiszen az első sorból indult a versenyen, végül azonban a kilencedik helyen végzett, és megszerezte első három világbajnoki pontját – két pontot a kilencedik helyért, egyet pedig a leggyorsabb körért. Mindezt úgy, hogy ha a csapat nem taktikázza el magát, nyerhetett is volna.

Wolff a Forma-1 hivatalos honlapjának szombaton így nyilatkozott Hamilton jövőévi csapattársáról: „A mai nap Lewisról szól, és arról, hogy ezt a szerződést letudtuk. Mindig is azt mondtuk, hogy a következő néhány futamot adjuk meg neki, hogy tisztábban lássunk. Örülünk annak is, hogy Valtteri ausztriai versenye véleményem szerint nagyon jó volt, és ezt kell megszilárdítania. Ő egy ismert tényező. Ugyanígy ismerjük George erősségeit és gyengeségeit is, és ez a döntés a nyár folyamán fog megszületni.”

„Először (megbeszéléseket folytatunk) George-dzsal és Valtterivel, aztán remélhetőleg még a szezon vége előtt rendeződnek a dolgok. Mindkettőjüket nagyra értékeljük az erősségeik miatt, és azért, amit hozzá tudnak tenni a csapathoz” – tette hozzá Wolff.