KezdőlapFormula 1A Mercedes hibázott, ezért a McLaren meg új helyettes után nézett!

A Mercedes hibázott, ezért a McLaren meg új helyettes után nézett!

-

Miután a Mercedes tartalékosai nem bevethetőek, a rajtuk osztozó McLaren más lehetőség után nézett a soron következő nagydíjra.

Mivel jövőre az ő motoraikra váltanak majd, a Mercedes a wokingiak rendelkezésére bocsájtotta a saját tartalékpilótáit. Azonban az a szerencsétlen helyzet állt elő, hogy a két versenyzőből egyik sem bevethető jelenleg.

Stoffel Vandoorne a Formula E utolsó hat versenye miatt Berlinben kell, hogy tartózkodjon, az első futamon például hatodik lett szerdán.

Esteban Gutiérrez pedig egy idei szabályváltozásnak köszönhetően már nem rendelkezik szuperlicensszel.

„Esteban erős jelentkező lett volna az ülésre, de sajnos nem felel meg a feltéteknek.” – kezdte Toto Wolff.

„Idén van egy új szabály, miszerint aki nem versenyzett az elmúlt három évben F1-es autóval, annak egy 300 kilométeres kell részt vennie. Nem igazán néztünk erre rá, mert nem hittük volna, hogy korábbi, jó eredményekkel rendelkező pilóta nem kap majd engedélyt.” – magyarázta a Mercedes csapatfőnöke.

A McLaren csapat Paul di Restát kérte fel a szerepre, aki amúgy is a helyszínen van, a Sky Sports szakértőjeként.

A koronavírus miatt azonban nem lép majd közelebbi kapcsolatba a csapattagokkal, amennyiben nem szükséges. Bár igaz, már szerdán járt a csapatnál, üléspróba miatt.

A megállapodás csak a 70. Évforduló Nagydíjára érvényes, amint lehet, a brit csapat visszatér majd az eredeti felálláshoz, ami a helyetteseket illeti.

A helyzet iróniája, hogy di Resta már 2012 óta nem tagja az állandó mezőnynek, egyedül azért jogosult most versenyezni, mivel a 2017-es Magyar Nagydíjon beugrott az akkor lebetegedő Felipe Massa helyére.